h i r d e t é s

Hujber Feri nem vette át az ítéletét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hujber Feri nem vette át az ítéletét

2017. augusztus 23. - 08:00

Pusztán feledékeny vagy egyáltalán nem érdekli Hujber Ferencet az ellene indult eljárás? - tette fel a kérdést a Bors

Hujber Ferenc színész a VoxCar díjátadó ünnepségén július 15-én - Forrás: 24.hu

Első körben nem vette kézhez a bírósági végzését Hujber Ferenc – értesült a Bors. A színész így legfeljebb személyesen érdeklődhetett és értesülhetett arról, milyen ítéletet hoztak vele szemben. Mint ahogyan arról a Bors elsőként beszámolt, Hujber ellen kábítószer birtoklása miatt emelt vádat az ügyészség, sorsáról tárgyalás mellőzésével döntöttek.

A lap forrására hivatkozva azt írja hogy, az első kézbesítés nem sikerült, de további kísérletek jöhetnek. Ügyvéd szakértőnk azt mondja, akár taktikai okok is lehetnek a háttérben.

– Lehet, hogy csak apró időhúzás, de biztos vagyok benne, át fogja venni – mondta dr. Bacsek György a Borsnak. – Még három alkalommal viszi majd ki a postás Hujberhez az ítéletét tartalmazó levelet, és amennyiben harmadszorra sem veszi át, kézbesítettnek minősül – mondta, hozzátéve: innentől lenne nyolc napja a tár­gyalás megtartását kérni, amennyiben nem ért egyet a döntéssel.

A Bors úgy tudja, az ügyészség megkapta és tudomásul is vette a végzést, azaz már csak Hujber Ferencen múlik, lesz-e tárgyalás az ügyében. Áprilisban robbant a hír, hogy a színészre felesége, Cynthia kihívta a rendőröket. Ez már a sokadik családi perpatvar lehetett, az ügyben nyomozás indult kényszerítés gyanújával. A zsaruk a gyermekekre való tekintettel a gyámügyet is bevonták, a nagy fordulatot azonban a rendőrök szolgáltatták: kábítószer birtoklása miatt javasoltak vádemelést a színész ellen.

Hujber a közösségi oldalán a Bors cikkét követően ismerte be: házkutatás volt nála, füvet találtak a szervezetében, és a „füves dobozában” is. - írja a Bors