h i r d e t é s

Hűsítő időnk lesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hűsítő időnk lesz

2020. július 07. - 05:54

 

Az átvonuló hidegfront mögött jelentősen lehűl a levegő, a 30-35 fokos hőség helyét, a 23-25 fokos csúcsértékek veszik át. A jó hír, hogy a levegő felfrissül és továbbra is napos marad az idő. - írja az Időjárás.hu

Délelőtt nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék és fokozatosan a felhőzet is felszakadozik. A Tiszántúlon maradhat legtovább felhős és esős az idő.

Délután országszerte kissé vagy közepesen felhős lesz az ég, sok napsütésnek örülhetünk. Az északnyugati irányú szél megerősödik, a délutáni csúcsértékek mindössze 22, 25 fok között alakulnak.

Orvosmeteorológia

Kedden alapvetően frontmentes lesz az idő. A hétfőről keddre virradó éjszaka hidegfront haladt át felettünk ez a front pedig markáns lehűlést, erős szelet és számos panaszt hozott magával. - írja a meteoklinika.hu

A frontérzékenyek napközben még tapasztalhatnak hidegfrontot jellemző tünetek, mint például görcsös fejfájást, izom-és hasigörcsöket.

A változékonyság megszűnik, ennek köszönhetően átmenetileg mérséklődnek a vérnyomáspanaszokkal élők panaszai. A hőmérséklet a front hatására hirtelen lezuhan, míg hétfőn 30-35 fokot mérhettünk, addig kedden csupán 23-25 fokig melegszik fel a levegő. A lehűlés nem feltétlenül jelent gondot azoknak, akik nehezen bírják a hőséget, hiszen ezzel jelentősen felfrissül a levegő. A front mögött északnyugati irányúra fordul és megerősödik, olykor viharossá fokozódik az szél. A fokozódó szélterhelés intenzív fejfájást, ingerlékenységet és nyugtalanságot okoz az arra érzékenyeknél.

A tünetek mérséklése érdekében ajánlott több folyadékot fogyasztani, ez egyébként is fontos a nyári időszakban.

A pollenszint jellemzően közepes, a gombaspóra légköri szintje érheti el a magas, helyenként nagyon magas értékeket.

Az UV-sugárzás a napos, tiszta időben akár extrém lehet, emiatt csak fényvédőkrém használata után javasolt hosszabb időt a napon tölteni.

A közlekedés során az erős és viharos széllökések okozzák a fő problémát. A szeles időben csökken a menetstabilitás, emellett az ingerlékeny sofőrök tovább növelik a balesetveszélyt. Az utakon vezessen fokozott figyelemmel és legyen körültekintő.

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.


 

h i r d e t é s