h i r d e t é s

Húsvéti mese

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Húsvéti mese

2015. április 06. - 09:39
0 komment

A lányoknak, hölgyeknek sok locsolóst, a fiúknak, férfiaknak pedig sok piros tojást kívánunk!

Juhász Magdolna Húsvéti mese című versével készülődjünk húsvét hétfő reggelén!

 

Meseerdő szélén játszanak az őzek,
a tavaszi szélben vígan kergetőznek.
Az ibolya virág szirmait kitárja,
régóta vágyódik meleg napsugárra.

Minden állat vigad, örül a tavasznak,
de nyomuk sincs sehol a fürge nyulaknak.
A mackó így dörmög:- Vajon hol késhetnek?
Szarka szól a fáról:- Húsvépa készülnek.

Festik a sok tojást, szorgosan dolgoznak,
tudom, hogy húsvétkor majd nekünk is hoznak.
Összenéz két csibész, farkas és a róka,
nagyon figyelnek már a fecsegő szóra.

Súgta a farkasnak a ravaszdi róka:
- Legyünk mi a nyulak, az lesz majd a móka.
A farkas csak bámult, de egy nagy fa alatt,
elmondta a róka, hogy mit ért ez alatt.

Fenn a fa tetején a harkály is hallja,
miként szövetkezik a két gonosz bajra.
Szaladt a mackóhoz, segítségét kérte,
és azt, amit hallott, 

 

El is jött a húsvét, s két hatalmas zsákban
ott volt a sok tojás, egy nyúl ajtajában.
A két gonosz gyorsan a hátára vette,
nyúl álruhát öltve indultak sietve.

De a zsák nehéz volt, le-leültek nyögve,
izzadt homlokukat gyakran törölgetve.
Remegett a lábuk, inuk majd megszakadt,
lihegve fújtattak a nagy zsákok alatt.

Az őztanya előtt terhüket letették,
és az őzikéket nyomban hívni kezdték:
- Nézzétek gidácskák, ebben a két zsákban
sok, sok piros tojás vár a kis gidákra.

Ezzel a zsákokat máris bontogatták,
és a tartalmukat ki is borították.
De amint meglátták, méregbe gurultak,
mivel a zsákokban, csak nagy kövek voltak.

Összeugrott rögtön a két kapzsi ezen,
kopogott a sok kő kézen, lábon, fejen.
Egymást hajigálta 

 

otthonikedvenc.hu