Hűvös, csapadékos nyárvége
A változékony, hűvös, őszeis idő egész héten jellemző lesz, a nyári meleg még sokáig nem tér vissza.
Reggel a front felhő- és csapadékrendszere a Tiszántúlt is elhagyja, ott is csökken a felhőzet.
Napközben a többórás napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyből elsősorban az ország északi felében alakulhatnak ki záporok, az északkeleti megyékben helyenként zivatar is előfordulhat, másutt kisebb a csapadék valószínűsége.
Késő este a gomolyfelhők összeesnek, és a csapadék is megszűnik. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.
Orvosmeteorológia
Fokozatosan megszűnik a hidegfronti hatás, legkésőbb keleten. Főként az itt élők körében jelentkezhetnek még görcsös panaszok.
A változékony időben ingadozhat a vérnyomás, múló rosszullét is előfordulhat.
A szelesebb tájakon élők fejfájásra, ingerlékenységre panaszkodhatnak.
A napos időszakokban ugyanakkor javul hangulatunk, közérzetünk, a hőség keleten, délkeleten is véget ér.
Az UV-sugárzás keleten, délkeleten 11 és 16 óra között a napos időszakokban elérheti az erős fokozatot.
Továbbra is fogyasszunk elegendő vitamint, és gondoskodjunk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.