h i r d e t é s

Hűvös, szeles, esős őszi idő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hűvös, szeles, esős őszi idő

2021. október 07. - 05:42

Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az ország délnyugati felén jelentős csapadék várható. Péntektől pedig további néhány fokot gyengül a nappali felmelegedés mértéke.

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd az ország északkeleti harmadában, a keleti határszélen vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
Középen és a Dunántúlon sokfelé várható eső, zápor, amely a nap folyamán egyre inkább a délnyugati, nyugati tájakra szorul vissza, arrafelé összességében kiadós mennyiségre van kilátás. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
A csúcshőmérséklet 12 és 20 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb az idő. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorológia

Kettősfront érezteti hatását. Bár a tünetek napközben keleten, északkeleten fokozatosan gyengülnek, a középső és délnyugati országrészben egész nap intenzívek maradnak.

Görcsös eredetű fejfájás, izom- és hasi görcsök jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás, keringési panaszok léphetnek fel.

A hűvös, csapadékos tájakon az ízületi panaszok is felerősödhetnek, a szeles időben pedig ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.

A borongós idő kedvezőtlen hatással lehet hangulatunkra.

Öltözzünk melegebben, nagy lesz a megfázás veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.