h i r d e t é s

Idén nagyot újít a jegyrendszernél a MÁV

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Idén nagyot újít a jegyrendszernél a MÁV

2020. február 15. - 07:03

Újabb funkció válik elérhetővé a MÁV mobilalkalmazásban.

Mostantól már az iOS operációs rendszert használó telefonnal is vásárolhatnak bérletet az utasok a MÁV applikáción keresztül - mondta az InfoRádiónak Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.

Az Androidos telefonoknál eddig is volt erre lehetőség. Az utóbbival kapcsolatban egyébként azt tapasztalta a vasúttársaság, hogy nagyon szeretik az utasok a mobilalkalmazást. A vezérigazgató szerint többek között azért, mert

az alkalmazáson keresztül 10 százalékkal olcsóbban lehet jegyet venni,

könnyen használható, emellett ezen keresztül a vonatok helyzetével, késésekkel kapcsolatos utastájékoztatásra is lehetősége van a cégnek. Emellett az alkalmazáson keresztül megvásárolt bérletet e-személyihez is lehet kapcsolni. A vezérigazgató szerint egyre többen élnek ez utóbbi lehetőséggel.

Az alkalmazás ezen túlmenően további funkciókkal is bővül az idén. Egyebek között nemzetközi jegyvásárlást is lehet kezdeményezni, bevezetik a dinamikus árazású jegyrendszert is.

A légitársaságokhoz hasonlóan a kevésbé frekventált időszakokban olcsó, akciós jegyekhez lehet majd jutni, és először a nemzetközi viszonylatoknál vezetjük be az újítást

- hívta fel a figyelmet Kerékgyártó József.

Elmondta azt is, hogy az elmúlt évben megtriplázta a felhasználóinak számát, jelenleg 300 ezren használják aktívan. (infostart.hu)