h i r d e t é s

Így növelte Gyurcsány évente 2 milliárd forinttal a saját cége bevételét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így növelte Gyurcsány évente 2 milliárd forinttal a saját cége bevételét

2020. február 09. - 19:11

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatón.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese - Forrás: MTI/Marjai János

A fideszes politikus hangsúlyozta: amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát. Ugyanakkor a saját cégének, a Magyaróvári Timföldgyárnak hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt.

Ezzel Gyurcsány Ferenc évente 1-2 milliárd forinttal növelte a saját cége bevételét és ugyanennyi veszteséget okozott a Magyar Villamos Műveknek. A hiányt pedig „a magyar embereknek kellett kifizetni sorozatos rezsiemelések formájában" – mondta Böröcz László. 

Gyurcsány Ferenc a 90-es években zajlott "rablóprivatizáció alatt több állami gyárhoz is hozzájutott áron alul". Ilyen volt a Magyaróvári Timföldgyár is, amelyet szocialista befolyással bíró anyósa segítségével szerzett meg. Apró Piroska - aki akkoriban lett a Magyar Hitelbank igazgatótanácsának tagja - intézte el Gyurcsány Ferencnek, hogy 700 millió forintos állami hitelt kapjon egy állami vállalat megvásárlásához, úgy, hogy ehhez mindössze 5 millió forint saját tőkével rendelkezett - mondta Böröcz László.

A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc 2009-es bukása után "minden jó érzésű ember arra számított", hogy ámokfutása után önkritikát gyakorol, és szakmát vált.

"Mi se gondoltuk, hogy 2020-ban Gyurcsány Ferenc lesz újra a baloldal vezére, ő irányítja majd újra a baloldali pártokat, értékeli a baloldali pártok tevékenységét" - fogalmazott. (MTI)