h i r d e t é s

Ilyen jó kormányzó urunk nem volt Horthy óta

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Ilyen jó kormányzó urunk nem volt Horthy óta

2019. november 04. - 13:33

 

Siker, siker hátán, a világ irigyel bennünket, rajtunk kívül már mindenki gyarmat, egyedül mi tartjuk magunkat, hála a Turulban Született útmutatásainak. - írja a hirklikk.hu.

Illusztráció: atv.hu

Lám, Brüsszelt is milyen jól megállítottuk, azóta is csak kapkodják a levegőt.

Tombol a keresztény szabadság, győzelemre áll az ország. Soha még ennyire tekintélyes nem volt a magyar, utoljára talán a lóról történő hátrafelé nyilazás idején volt ilyen ázsiánk. (Pardon: ázsiónk.)

Akkor legalább féltek tőlünk, ma meg csak röhögnek rajtunk. Ez is siker persze, mert minden jobb cirkuszba kell egy bohóc, aki a tűznyelő és a hasbeszélő mutatványa között, de még azelőtt, hogy a bűvész kilopná a kalapból a közös nyulat, szórakoztatja valamivel a közönséget.

Idehaza viszont egyre ritkább a vidámság, a régió szamárpadjába száműztek bennünket, mi vagyunk a legszomorúbb barakk. Pedig lenne ok a derűlátásra: igaza lehetett annak a parasztembernek látszó nyilatkozónak, aki néhány évvel ezelőtt belemondta a kamerába: azért áll Orbán mellett, mert „ilyen jó kormányzó urunk nem volt Horthy óta”.

Szerző: Föld S. Péter/hirklikk.hu


 

h i r d e t é s