h i r d e t é s

Indul a görögdinnyeszezon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Indul a görögdinnyeszezon

2015. június 29. - 15:55
0 komment

Idén 220 ezer tonna termés várható.

Az elmúlt négy évben körülbelül ötven százalékkal nőtt a dinnyeföldek aránya, ma 6000 hektáron termesztik a lédús gyümölcsöt. A cél továbbra is az, hogy minél többet fogyasszanak ebből a magyar családok - írjsa az mno.

Sárgadinnyéből a várakozások szerint 17-18 ezer, görögdinnyéből pedig 220-240 ezer tonna terem idén.

„A görögdinnye nemcsak üdítő gyümölcs, nemcsak a nyár hűsítő pillanata fogyasztani: a dinnyevásárlással munkahelyeket teremtünk, a dinnyevásárlással képletesen családok megélhetését tudjuk biztosítani. Hogyha választhatunk egy görög és egy magyar dinnye között, akkor miért ne válasszuk a magyart? Mi ezért vagyunk felelősek” – mondta Nagy István földművelésügyi államtitkár.

A négy éve indított kampányok eredményeként majdnem ötven százalékkal nőtt a dinnyeföldek aránya, ma 6000 hektáron termesztik a lédús gyümölcsöt. „Láthatóan növekszik az érintett termékek forgalma, és összességében nagyon pozitív a szaldó, hiszen egy évvel korábbihoz képest közel tíz százalékkal nagyobb mennyiségben tudunk értékesíteni zöldség-, gyümölcstermékeket. Ez a termékkör gyakorlatilag az egyik legdinamikusabbak közé tartozik, és nagyon örülünk annak, hogy a fogyasztók is nagymértékben figyelnek arra, hogyha tehetik, akkor magyar árucikkeket fogyasszanak” – fogalmazott Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács idén jó termésre számít, a tervek szerint szeptemberig tart a dinnyeszezon. „A szezon kezdeténél az volna jó, ha a magyar dinnye 140-160 forintos fogyasztói árral tudna indulni, és majd augusztus elején, amikor az egyszerűbb technológiával előállított dinnyék is bejönnek, a fogyasztói ár valahol a 80 és 90 forint között állna be. Ha ez megtörténik, akkor termelőnek is tisztességes nyeresége lesz” – nyilatkozta Ledó Ferenc elnök.

Jelenleg körülbelül 15 kiló dinnyét fogyasztanak évente a magyarok. A kampány célja, hogy még több gyümölcs kerüljön a családok asztalára.

 

mno.hu (Fotó: foodandwine.hu)

Posted by SEJT on 2015. június 29.