h i r d e t é s

Internetes konzultációt indít a kabinet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Internetes konzultációt indít a kabinet

2017. február 16. - 15:47

Internetes konzultációt indít a kabinet a veronai buszbaleset nyomán felmerülő szabályozási kérdésekről - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormányülés szünetében.

Forrás: MTI

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a stratégiai kabinet után a kormány is áttekintette a veronai busztragédiával összefüggésben rendelkezésre álló információkat, folyamatban lévő egyeztetéseket.

A kormány úgy határozott, hogy mielőtt végső döntést hozna a szabályozásról, a változtatásokról, a lehető legtöbb ember véleményét szeretné megkérdezni, illetve megismerni - ismertette a szóvivő.

Kifejtette: ennek érdekében internetes konzultációt indítanak, ami egy hónapig tart majd és három alapvető kérdésben kéri ki az emberek véleményét.

Az egyik, hogy lehessen-e éjszaka 11 óra és hajnali 4 között diákokat, fiatalokat szállító busznak közlekednie. A kérdések érintik a sofőrök egészségügyi alkalmasságával - különös tekintettel az alvászavarra - összefüggő szabályozást, illetve a diákokat szállító buszok műszaki paramétereit.

Kovács Zoltán jelezte, egyszerűnek tűnő, mégis összetett témákról van szó. (MTI)