h i r d e t é s

Irán totális háborúval fenyeget

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Irán totális háborúval fenyeget

2019. szeptember 19. - 14:45

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen - írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna csütörtökön.

Forrás: CNN

Nem habozunk megvédeni területünket

- szögezte le Zaríf egy interjúban. A külügyminiszter ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel. Azonban jelezte: Washingtonnal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a 2015-ös atomalkunak megfelelően fel nem függesztik az Iránnal szembeni szankciókat. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a nukleáris megállapodást.

Az iráni diplomácia vezetője tagadta, hogy Teheránnak köze lett volna a szaúdi olajlétesítmények elleni hétvégi támadáshoz, ami drámai feszültséget eredményezett a térségben.

Tudom, hogy nem mi tettük

- mondta. A jemeni húszi lázadók "közleményben tudatták, hogy ők voltak" - tette hozzá.

EZZEL SZEMBEN AMERIKAI ÉS SZAÚDI TISZTSÉGVISELŐK AZZAL VÁDOLTÁK MEG TEHERÁNT, HOGY KÖZE VOLT AZ INCIDENSHEZ.

A húszi lázadók ellen harcoló, szaúdi vezetésű koalíciót irányító Turki al-Máliki az eddigi vizsgálatok eredményeire hivatkozva azt mondta: iráni eredetűek voltak a szaúdi olajterminálokra kilőtt fegyverek. A nyomozás jelenlegi állása szerint a támadásokat a királyságtól északra fekvő területekről, nem pedig a délnyugatra található Jemenből indították - fűzte hozzá.

Trump eközben felszólította a védelmi minisztériumot, hogy tervezzék meg az esetleges válaszcsapásokat. Az amerikai elnök jelezte:

az Egyesült Államok harcra kész, és Szaúd-Arábiára vár, hogy döntsön a továbbiakról.

Az iráni külügyminiszter interjújában a racionalitást és a megfontoltságot hiányolta a jelenlegi amerikai külpolitikából. "Úgy vélem, hogy az Egyesült Államok megérdemli a több racionalitást" - mondta. (MTI) / portfolio.hu