h i r d e t é s

Ismét nyomoznak Portik Tamás ügyében

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét nyomoznak Portik Tamás ügyében

2019. május 11. - 18:04

Hamis vád gyanúja miatt újra nyomoz a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével összefüggésbe hozott Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. - írja a Magyar Nemzet

Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Három évvel ezelőtt Portik tanúként egyebek mellett azt vallotta a Rogán Antal által Juhász Péter ellen személyiségi jog megsértése miatt indított perben, hogy a közvetítő szerepében eljárva tízmillió forint értékű eurót adott át a fideszes politikusnak, mert az V. kerület akkori polgármestere közreműködött egy ingatlan áron aluli értékesítésében.

Portik jelenleg a Prisztás József és Boros Tamás megöletése miatt 28 év fegyházbüntetését tölti, azonban a tanúvallomás időpontjában még nem hirdettek ügyében jogerős ítéletet, s előzetes letartóztatásban volt. Azóta meggyanúsították Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatásával is, a Prisztás-gyilkosság ügyében pedig perújítási eljárás folyik.

A 90-es évekbeli olajbűnözés egyik kulcsfigurájának, a hirhedt Energol Rt. volt kereskedelmi igazgatójának tanúvallomása után több feljelentés érkezett az ügyészségre, egyrészt Rogán Antal ellen, másrészt Portik Tamás vélt hamis tanúzása tárgyában. A rendőrség egyébként bűncselekmény hiányában szüntette meg a belvárosi ingatlaneladások kapcsán elrendelt nyomozást.

A feljelentések alapján az akkori Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) rendelt el nyomozást, amit idén január­ban bizonyítottság hiányában megszüntettek. Néhány nappal ezelőtt azonban, az iratok felülvizsgálata után a hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a megalapozott döntés meghozatala további bizonyítást igényel, ezért az eljárás folytatása indokolt. Az eljárást a BNYÜ utódja, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség folytatja, de Portik egyelőre nem gyanúsítottja az ügynek.

Emlékezetes, hogy Portik a Gyurcsány-kormány elhárításának a vezetőjével, Laborc Sándorral folytatott találkozói egyikén, 2008-ban magát hű baloldaliként, az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel, azt állította, hogy számos szocialista politikust lefizetett, és azzal ajánlotta fel szolgálatait, hogy igény szerint megpróbál terhelő adatokat gyűjteni fideszes politikusokról.

Portik ekkor arra is kitért, hogy retteg a Fidesztől, és tudja, ha a polgári oldal hatalomra kerül, megszűnik a politikai védelme. Portiknak az Energolon keresztül áttételesen több MSZP-s politikussal is volt kapcsolata. A cég volt a fő beszállítója a miskolci ETL Rt.-nek, amelyben felbukkant Karl Imre korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő és Szűcs Erika (a hölgy 2011 óta DK-s - a szerk.), a Gyurcsány-kormány munkaügyi minisztere – emlékeztetett a portál.