h i r d e t é s

Iszlám radikalizmus - keresztény ateizmus

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Iszlám radikalizmus - keresztény ateizmus

2015. december 29. - 14:29
0 komment

Feszült figyelemmel hallgatták a sejk felszólalását Teheránban.

70 ország vallási vezetőinek, politikusainak részvételével összeült Teheránban december 27-29 között az iszlámon belüli, vallási irányzatok közös fellépését szorgalmazó iszlám csúcs.

A megnyitót Rouhani elnök tartotta, aki az iszlám jelenkori helyzetét Badr-hoz hasonlította. Ez volt az a történelmi csata az iszlám történelmében, amikor a muszlimok a jelentős túlerővel szemben, hitük és az ügy melletti egységes kiállásuk miatt győzelmet arattak.

A nyitó konferenciát bizottsági ülések követték. A külügyi bizottság elemezte az iszlám világ jelenlegi helyzetét és elhatárolódott azoktól a szélsőséges irányzatoktól, melyek ma a világot félelemben tartják.

A külügyi bizottság munkáját Abdullah Muhaqaq (Afganistztán elnökének tanácsadója), Sejk Naim Qasim (Hezbollah főtitkár helyettese), Dr. Ali Akbar Walayati (az iráni iszlám forradalom vezetőjének nemzetközi tanácsadója) és Dr. Ahmed Badruldin Hasszoun (Sziria Nagymuftija) vezette. Az ülésen részt vett Szaid Omar Hakim, az iraki iszlám főtanács elnöke is.

A felszólalók elemezték az iszlám állam tevékenységét és összefogást hirdettek az egész világot terrorizáló szervezet felszámolása érdekében.