h i r d e t é s

Isztambulban ragadt az úszóválogatott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Isztambulban ragadt az úszóválogatott

2015. augusztus 10. - 10:04
0 komment

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az első infomációk szerint súlyos állapotban lévő, kórházi kezelésre szoruló Széles Sándort hazaszállították-e már, de az biztos, hogy az úszóválogatott Isztambulban ragadt.

Ellentmondásos információink vannak arról, hogy az állítólag súlyos állapotban lévő Széles Sándort, Gyurta Dániel edzőjét hazahozták-e Magyarországra - írja az origo.hu.

Nem duzzadt az erőtől

Gyárfás Tamás úgy hallotta, hogy magához tért, és már hazahozták az edzőt, de ezt nem állította biztosan. Az úszószövetség elnöke azt is elmondta, hogy Széles Sándorról nem mondhatni, hogy "erőtől duzzadó volt mostanában", de mindenképpen ki akart utazni Kazanyba, és ez az elnök szerint ki is járt neki. 

Csurka Gergely, a Magyar Úszószövetség Sajtóbizottságának vezetője azt nem tudta megmondani, hogy Szélest hazahozták-e, de annyit elárult az Origónak, hogy az úszóválogatott lekéste az isztambuli átszállást, így csak este fog visszaérkezni a csapat Budapestre. 

Magyar orvos van mellette

Korábban arról írt az Origo, hogy várhatóan már vasárnap este hazaszállítják Budapestre Széles Sándor úszóedzőt, akit egy kazanyi kórházban ápolnak. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel edzőjének javult az állapota, de továbbra is súlyos. Az első hírek szerint a kazanyi kórházban magyar orvos volt mellette. Budapesten a Semmelweis Egyetem készült fel a fogadására.

A kazanyi úszó-vb eseményeiről bővebben itt olvashatnak.

 

origo.hu (Címlap: Széles Sándor súlyos balesetet szenvedett Kazanyban - Forrás: MTI / Rosta Tibor)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 10.