h i r d e t é s

Itt a nagy megfejtés, miért kell Felcsútra mennie az Omegának

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Itt a nagy megfejtés, miért kell Felcsútra mennie az Omegának

2015. május 15. - 08:45
0 komment

Hetek óta lázban tartja az országot, hogy mi a helyzet a felcsúti Omega koncerttel.

Mihály Tamás, az Omega egykori basszusgitárosa nyíltan elhatárolódott a Pancho Arénába meghirdetett Omega Oratórium koncerten való részvételtől.

Mihály a Klubrádiónak elmondta, hogy eleve nem vett részt az Oratórium koncertsorozatban, mert üzenetével, céljával, helyszíneivel, formájával sincs kibékülve, szerinte a rockzene a templomba, a mise a stadionba nem való. Az egykori Omega tag úgy gondolja, hogy Felcsútnak szimbolikus jelentése van, és amit a jelenlegi Omega csinál, az egyszerűen nem helyes.

Ennek ellenére – mindenki megnyugodhat – koncert lesz, Benkő László szerint ugyanis nem szimbolikus jelentése, hanem praktikussági okai vannak annak, hogy Orbán Viktor szülőfaluja szerepel a koncert állomásai között. Aquart.hu készített interjút az együttes billentyűsével, aki igen ködös választ adott az eleve ködösen feltett kérdésre, hogy miért Felcsúton rendezik meg a koncertet.

„Mi a helyzet a felcsúti koncerttel? Hogyan lettetek sokak szemében Orbán katonái?" – szólt a kérdés.

Akkor robbant ki a balhé, amikor Angliában voltam. Egyrészt a bulvár azt kap fel, amiből a legtöbbet el tud adni, másrészt nem tudsz olyat tenni, hogy ne piszkáld fel valamivel az embereket. Ez egyszerűen egy praktikus megoldás volt. Közel van Budapesthez. Ha ugyanis Győrbe vagy Debrecenbe visszük a bulit, akkor az egy vidéki koncert lesz. Próbálnak behúzni minket valahova, ami pont szembe megy azzal, amiről az egész Omega Oratórium szólna: hogy egységet kovácsoljunk.

- válaszolta a lapnak Benkő.

 

propeller.hu

Posted by SEJT on 2015. május 14.