Jakab Péter lemondott
Lemondott Jakab Péter, a Jobbik elnöke – a távozásról szóló hírt maga a politikus jelentette be a Facebook-oldalán szerda este.
Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről.
A politikus a bejegyzésben felidézte, hogy május 7-én a párt tisztújító kongresszusán 71,4 százalékos többséggel választották újra elnöknek, egyetlen kihívójával, Stummer Jánossal szemben. Stummer ezt követően kilépett a Jobbikból.
Ennek ellenére, írta Jakab a bejegyzésben, „mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását”. A politikus megjegyezte:
A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok.
Jakab az elnökségi tagok közül Szabó Gábor, Z. Kárpát Dániel és Lukács László támogatását köszönte meg, és hozzátette, hogy a Jobbik parlamenti frakcióját továbbra is ő fogja vezetni. (24.hu)