h i r d e t é s

Japán cégvezetők aggódnak az olimpia megtartása miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Japán cégvezetők aggódnak az olimpia megtartása miatt

2021. május 16. - 08:16

„Veszélyes vendégül látni egy ekkora nemzetközi eseményt” – mondta a Rakuten vezérigazgatója, Hiroshi Mikitani, de más japán cégvezetők is aggódnak.

A kép illusztráció! - Forrás: CNBC

Megpróbálta meggyőzni a kormányt a július 23-án kezdődő tokiói játékok lemondásáról a jelenleg is súlyos járványhelyzet miatt a Rakuten vezérigazgatója, Hiroshi Mikitani. A cégvezető erről a CNN Business-nek adott interjújában beszélt, melyet az atv.hu szemlézett. Úgy vélte: „Veszélyes vendégül látni egy ekkora nemzetközi eseményt, ahova a világ minden tájáról érkeznek. Túl nagy a kockázat.

„A hozadéka nem elég nagy, amikor azt látjuk, hogy sok ország még mindig erőlködik, mint például India és Brazília. Még nincs itt az ideje az ünneplésnek” – fejezte ki aggodalmát az üzletember. Arra a kérdésre, hogy szerinte le lehet-e még mondani az olimpiát, azt mondta, hogy „most még minden lehetséges”.

Hiroshi Mikitani, Japán vezető e-kereskedelmi vállalatának vezérigazgatója mellett a Toyota és a SoftBank vezetése is aggódik a játékok miatt. Masayoshi Son, a SoftBank vezérigazgatója a CNBC-nek nyilatkozva például azt mondta: „Nagyon félek az olimpia megrendezésétől, nemcsak Japán, hanem számos ország miatt. Nehéz helyzetben vannak. Nem tudom, hogyan támogathatják a sportolók elküldését.” (168.hu)