h i r d e t é s

Jelentős a Fidesz–KDNP előnye

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jelentős a Fidesz–KDNP előnye

2016. december 05. - 08:09
0 komment

Főleg a kormánypártiak optimisták Trump kapcsán

A Fidesz–KDNP-t a teljes felnőtt népesség harminckét, a Jobbikot változatlanul tizenkét, az MSZP-t – egy százalékpontos csökkenés után – hétszázaléknyi szavazó támogatja, a DK öt százalékon áll – közölte a Nézőpont Intézet. Az MTI beszámolója szerint a Fodor Gábor vezette Liberálisok és a Kétfarkú Kutya Párt is egy százalékon áll, az LMP-vel a teljes felnőtt népesség három százaléka szimpatizál.

A megválasztott amerikai elnökről, Donald Trumpról csak a megkérdezettek ötvenegy százalékának van véleménye, közülük a többség úgy gondolja, kedvező Magyarország szempontjából a republikánus jelölt megválasztása. Közülük harminckét százalék úgy vélekedett, hogy hazánk szempontjából kedvező Trump megválasztása, tizenkilenc százalék szerint viszont ez rosszat jelent hazánknak.

Tízből kilencen hallottak az amerikai elnökválasztásról, míg tízből hat magyar számára beszédtémát is szolgáltatott az eredmény. A kérdésben véleményt alkotók csoportján belül leginkább a kormánypárti szimpatizánsok optimisták Trump elnökségével kapcsolatban, nyolcvankét százalékuk nyilatkozott pozitívan, míg legkevésbé a baloldaliak – negyven százalékuk – látják optimistán a jövőt e témakörben. A közvélemény-kutató intézet megállapította azt is, hogy bár a Jobbik vezetése szkeptikus az új amerikai elnökkel szemben, a párt e kérdésben állást foglaló szimpatizánsainak hatvan százaléka mégis úgy véli, kedvező Magyarország szempontjából Donald Trump megválasztása. (MTI) / magyarhirlap.hu