h i r d e t é s

Jobbik-mentes zsinagógát!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Jobbik-mentes zsinagógát!

2014. február 14. - 10:46

Esztergom – Élőlánccal próbálják megakadályozni Vona Gábor pénteki fórumát

Minden jel szerint – a tiltakozások ellenére – Vona Gábor, a Jobbik elnöke péntek este megtartja az esztergomi lakossági fórumát, amit a jelenleg kulturális intézményként működő egykori zsinagóga épületébe hirdettek meg.

A Jobbik nem hátrál meg, nem ülünk fel semmilyen, így az esztergomi baloldal és a polgármester provokációjának sem, valamint nem hagyjuk, hogy tagságunkat és szimpatizánsainkat hazugságokkal bélyegezzék meg” – így reagált pártja nevében Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője arra a nyílt levélre, amelyben Tétényi Éva, a város polgármestere egy új helyszín kiválasztását kérte Vona Gábortól.

A polgármestert civil szervezetek, valamint Gál Tamás, az MSZP esztergomi polgármesterjelöltje szólította fel arra: akadályozza meg, hogy a radikális párt épp a volt zsinagógában terjessze szélsőséges nézeteit. A szocialista politikus arra is emlékeztetett, hogy a Jobbik 2010-ben is szeretett volna kampánygyűlést tartani a volt zsinagógában, de az előző önkormányzat más helyszínt ajánlott a pártnak, amit akkor el is fogadtak.

Tétényi Éva azonban nem adott utasítást a művelődési ház igazgatójának. Kérdésünkre közölte: erre nem volt jogi lehetősége, mivel az önkormányzati tulajdonban lévő épületet a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. működteti egy érvényes bérleti szerződés alapján, márpedig a kontraktus szerint kizárólag a kft. mindenkori ügyvezetője határozhat az egykori zsinagóga helyiségeinek használatáról. „Ennek ellenére két nyílt levelet is megfogalmaztam, hogy világossá tegyem: etikai megfontolások alapján ellenzem a volt zsinagóga bérbe adását a Jobbiknak” – tette hozzá a polgármester.

Az egyik nyílt levél címzettje Maronka Csilla, a művelődési ház igazgatója volt, akitől Tétényi azt kérte, hogy „a hely szelleméhez méltóan érvényesítse a bérbeadási kompetenciáját, különös tekintettel arra, hogy éppen ön kérte segítségemet abban, hogy a holokauszt-emlékév megrendezéséhez támogatókat keressünk, melynek eseményei ugyanebben az épületben kapnának helyet.” Maronka Csilla ezzel kapcsolatban a távirati irodának úgy nyilatkozott: előzetes megállapodást kötöttek a Jobbikkal a terem kiadásáról, de az épületben már Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és fideszes politikusok is tartottak lakossági fórumot. Az igazgató hozzátette, közművelődési funkciót ellátó szervezetként nem tehetnek különbséget a pártok között.

Tétényi Éva Vona Gábornak címezte a másik nyílt levelét, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy sokakat felzaklatott a volt zsinagógába meghirdetett rendezvény híre, épp ezért azt kérte a pártelnöktől, hogy a „tisztességes, emberi, európai normáknak megfelelő, mások érzékenységét nem sértő kampány lefolytatása érdekében módosítsanak rendezvényük helyszínén”. A Vona nevében reagáló Mirkóczki Ádám ugyanakkor egyértelművé tette, hogy ragaszkodnak a helyszínhez, és szerintük teljesen érdektelen, hogy az épület sok évtizeddel korábban zsinagógaként funkcionált. A Jobbik esztergomi elnöke, Zentai Plajner Zsolt fontosnak tartotta hozzátenni, hogy „a múltra és a holokauszt túlélőire hivatkozni egy mindössze tíz éve alakult, demokratikusan parlamentbe választott és működő párt kapcsán arcpirítóan képmutató, hiteltelen és szánalmas”.

A szélsőjobboldali párt fóruma ellen tiltakozó szervezetek közül a Jobbik-mentes zsinagógát! elnevezésű Facebook-csoport élőláncot hirdetett péntek délutánra, hogy a demonstrálók megakadályozzák a Jobbik-szimpatizánsok bejutását az épületbe. Felhívásukban úgy fogalmaznak, nem hagyják, hogy „a Jobbik által hirdetett alantas eszmék behatoljanak a zsinagógákba”, és ezzel meggyalázzák az egykori áldozatok emlékét. A demonstrációt a Mazsihisz is támogatja.

 

nol.hu