h i r d e t é s

Jól kerestek az éeszak-koreai hackerek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Jól kerestek az éeszak-koreai hackerek

2023. január 16. - 09:15

Tavaly közel 400 millió dollár (mintegy 150 milliárd forint) értékben zsákmányoltak kriptovalutát a bankrendszerek szervereinek feltörésével észak-koreai hackerek, ezzel Phenjan vált a kriptobűnözés egyik központjává. Észak-Korea vezetése újabb nukleáris fenyegetést tett közzé - ezúttal már nem csak Japán és Dél-Korea, hanem az USA ellen is.

A kép illusztráció! - Forrás: Dmitry Nogaev /Getty Images/iStockphoto

Észak-Korea folytatja és kiszélesíti nukleáris programját, ezúttal Japán és Dél-Korea mellett már az USA is lehetséges célpont - jelentette be Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Koreai Munkáspárt egyhetes ülésén - számol be a Japan Times.

A fegyverkezési program elképesztő összegeket emészt fel, a fejlesztéshez szükséges összegekhez Észak-Korea gyakorlatilag Oroszország és Kína hallgatólagos támogatásával juthat csak hozzá a szigorú behozatali ENSZ szankciók miatt.

Észak-Koreával foglalkozó amerikai diplomaták szerint az ország anyagi helyzete katasztrofális, csak nagyon rövid időszakokra zajlik a pénzügyi tervezés, gyakorlatilag túlélés folyik, mert a likviditási helyzet rengeteget romlott a járvány óta.

Ennek ellenére a szankciókból és a megcsappant állami bevételekből az ország vezetése nem sokat érzékelt a hétköznapi életben, az elit fényűző életmódjára továbbra is jutnak források, és ehhez főleg Kína segítsége kulcsfontosságú.

A tekintélyes japán lap feltérképezte, honnan származhattak tavaly Phenjan főbb bevételei, melyből többek között a nukleáris programját is finanszírozta.

Az egyik nagyobb bevételi tételt mindenképp a nemzetközi mezőnyben nagyon hatékonynak számító észak-koreai hackerek "munkássága" hozta a konyhára. 

Elsősorban a kriptovaluták ellopása révén, virtuális pénzhez bankok, befektetési alapok számítógépes rendszerének feltörése során jutottak hozzá mintegy 400 millió dollár (mintegy 150 milliárd forint) értékben egy év alatt

- a Chainalysis kriptovalutákkal elkövetett visszaélésekkel foglalkozó kutatóintézet tavalyi bűnügyi jelentése alapján.

Az észak-koreai hackerek kódfeltöréssel, a számítógépes rendszerek réseinek kihasználásával követték el a bűncselekményeket, és fosztottak ki pénzügyi alapokat.

Fiktív céges honlapokkal és média profilokkal hatolnak be az áldozatok fiókjába, és lopnak el virtuális értékeket, elsősorban kriptovalutát.

Ma már a technológiailag nagyon jól képzett észak-koreai hackerek jelentik a legmagasabb szintű nemzetközi veszélyt a kripto-gazdaságban az ágazatot ismerő szakértő szerint. 

Az új szabályozói környezet szigorításában ezért már kifejezetten az észak-koreai bűnözők módszereit is figyelembe veszik.

A lopott pénzből egyébként a pártvezetés luxuséletét is finanszírozzák - mutat rá a lap elemzése.

Ebben kiemelik Kim Dzsong Un kirívó életszínvonalát, vidámparkjait, lovait, 100 darabos luxusautó-gyűjteményét, palotáit, horrorosztikus biztonsági költségeit, svájci luxusóráit, emellett eltörpül a legdrágább élelmiszerekre, svájci sajtokra, márkás italokra, szivarokra költött összegek.

170 cm magas diktátor állítólag 2011 óta 40 kilót hízott, majd a Covid alatt valamennyit lefogyott, de továbbraa is kifejezetten erős dohányos, pajzsmirigy- és hormonproblémákkal, köszvénnyel, valószínűleg cukorbetegséggel és keringési zavarokkal is küszködik. (növekedés.hu)