Juncker szerint a kerítés nem old meg semmit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Juncker szerint a kerítés nem old meg semmit

2015. szeptember 09. - 13:21
0 komment

"A menekülteket nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések"

- mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében az Európai Parlamentben.

A bizottsági elnök szerint aki az Iszlám Állam elől menekül, az minden áron el akar jutni a szabadságba, és Európának magába kell néznie, ha nem fogadja be őket - tette közzé a blikk.


Menekültek, amint a határkerítésen keresztül illegálisan lépnek be az országba

Juncker azt is javasolta, hogy az uniós országok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült befogadására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól.

Eddig csak 40 ezer menekült átvételéről volt csupán szó, és csak a görögöktől és az olaszoktól, vagyis Magyarországgal bővülhet a kör.


A menekülteket nem állítják meg a határok

- Minden politikus elhanyagolta a balkáni menekültútvonalat – ismerte el Juncker, mert eddig a Földközi-tengerre koncentráltak, ahol értek is el eredményeket. „Hasonlóan stabilizálni kell a balkáni útvonalat, amelyet egyértelműen elhanyagolt az összes politikus" – ismételte meg a politikus, hozzátéve, hogy Magyarországot sem szabad magára hagyni.

 

blikk.hu (Címlap Fotó: Kötelező lenne Magyarországtól is átvenni a menekülteket a javaslata szerint)