h i r d e t é s

Kampányízű hajléktalanüldözés

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Kampányízű hajléktalanüldözés

2019. július 27. - 10:06

 

A statisztikák szerint feltűnő következetlenséggel bünteti a rendőrség a közterületen életvitelszerűen tartózkodókat.

A kép illusztráció! - Forrás: MTImerce.hu / Facebook

A hektikusnak tűnő rendőrségi aktivitást Cs. Béla elleni első fokú ítélet hozta felszínre: a férfit csütörtökön a bíróság figyelmeztetésben részesítette életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt. A sokat bírált törvénymódosítás tavaly októberi elfogadása óta Cs. Béla volt a tizenharmadik, akit otthontalansága miatt állítottak bíróság elé – az esetek időbeli eloszlása viszont különös. Míg tavaly októbertől januárig 10 hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont csak hármat.

Lapunk kikérte a pontos adatokat a rendőrségtől, ám az ORFK azt közölte, hogy havi bontású összesítésük nincs. Így is tetten érthető azonban, hogy korántsem állandó a rendőrség igyekezete. A Népszava idén márciusban az ORFK-tól kapott adatokra hivatkozva megírta, hogy októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt. Most pedig azt tudtuk meg, hogy október 15. és július 22. között országszerte 400 esetben alkalmaztak helyszíni figyelmeztetést. Ezen belül 18 szabálysértési előkészítő eljárást indítottak – egyet-egyet Pest, Fejér, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyében, kettőt Baranyában, tízet pedig Budapesten –, s ebből 12 esetben állítottak hajléktalant bíróság elé.

Vagyis míg október és március között, öt hónap alatt 338, addig az azóta eltelt négy hónapban mindössze 62 ember esetében indítottak valamilyen intézkedést. S amíg az októbertől januárig eltelt 3 hónapban 10 embert állítottak bíróság elé hajléktalanság miatt, addig januártól július 25-ig, vagyis kétszer annyi idő alatt, mindössze hármat.

Misetics Bálint, A Város Mindenkié csoport szociálpolitikusa szerint van magyarázat az eltérő intenzitásra, sőt, Cs. Béla őrizetbe vételére is, noha nem feltétlenül a törvény betűiben találjuk meg azt. Az októberi törvénymódosítás után a rendőrség buzgón nekilátott, hogy megfeleljen a paragrafusnak, csakhogy pár hét elteltével, amikor az ügyek kezdtek bírósági szintre jutni, több bíró egymástól függetlenül az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult egyéni normakontrollt kérve. Ez elbizonytalanította a rendőrséget, amely jobbnak látta kivárni e folyamat végét. Az Alkotmánybíróság pedig júniusban kimondta – a hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek szerint szégyenletes döntéssel –, hogy nem alaptörvény-ellenes a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára vonatkozó szabályozása, ez pedig feloldhatta a rendőrségi önkorlátozást is. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az ORFK lapunknak lényegben azt mondta, az Ab-döntéstől függetlenül végezték munkájukat: a rendőrség a vonatkozó jogszabályok életbe lépését követően az abban foglaltaknak megfelelően jár el, ha szabálysértést észlel, akkor intézkedést kezdeményez.

Misetics Bálint mindehhez hozzáfűzte: ő maga több, különböző rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a most Cs. Béla esetével indult felfokozott intézkedési roham két hétig fog tartani, s egyik célja, hogy „megtisztítsák” a köztereket a hajléktalanok látványától a nemsokára kezdődő Maccabi Játékok előtt. Ilyen híreket hallott Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója is, aki szerint nemzetközi közönséget vonzó fesztiválok, sportesemények, s nem különben a választások előtt megugrik a hajléktalanok elleni intézkedések gyakorisága.

Noha az őszi önkormányzati választás még odébb van – így a következő „razzia-felfutás” a szakértők szerint majd október elejére várható –, beszédes adat, hogy 2014-ben októberében, a helyi választások előtt a rendőrség 124 esetben intézkedett hajléktalanokkal szemben, miközben ugyanabban az évben augusztusban 4, júliusban pedig 6 volt ez a szám. Az ORFK kérdésünkre tagadta, hogy ilyesfajta mozgatórugók is érvényesülnének, amikor a hajléktalanokkal szemben intézkednek. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s