h i r d e t é s

Kár és öröm

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Kár és öröm

2015. április 10. - 11:54
0 komment

Levelet juttatott el hozzánk a Gyermekétkeztetési Alapítvány, mégpedig fontos levelet – ebből az írásból végre kiderül, mi is történt a miskolci ételosztáson, miért, és kinek az érdeke, hogy ez a hír elferdítve jelenjen meg a sajtóban.

Nos, természetesen Kriza Ákos miskolci polgármester manipulálta az információkat a TV2 stúdiójában – és nyilvánvaló, hogy sem nem véletlenül, sem nem önzetlenül tette. Különös formája a konfliktus feldolgozásának az, hogy mást hibáztatunk a saját szűklátókörűségünkért – de úgy látszik, Kriza mester ennek az iskolának a híve.

Azonban lássuk a levelet!

„Kedves TV2, kedves Kárász Róbert!

A ma reggeli Mokka című műsorukban sikerült Kriza Ákost megszólítaniuk a keddi élelmiszerosztással kapcsolatban. Néhány apróság kérdésében szeretném pontosítani az elhangzottakat.

A műsor felvezetője félrevezető. Miskolcon nem azt az ételosztást tartottuk meg, amelyet Kriza Ákos elutasított. Miskolcon egy „tiltakozó ételosztást” tartottak a polgármester nekünk küldött válaszlevelén felháborodott helyi civil csoportok. Az ételosztásra azért a Virágóránál került sor, mert az a helyszín van szemben a polgármester hivatalával.

A műsorban Kriza Ákos egészen sajátos értelmezésben mutatta be a mi levelünket. Azt a képzetet keltette a nézőkben, mintha mi részt se akartunk volna venni ebben az akcióban. Jelzem, ha csak annyit vállalunk, hogy ezer gyermeket jóllakatunk és szórakoztatunk egy napig, azért az is valami. De mit is kifogásolt Kriza Ákos:

a.) a gyermekek szervezése a helyszínre

Azért őket kértük erre, mert az önkormányzat rendelkezik azoknak a gyerekeknek az elérhetőségével, akik a legnagyobb nyomorban élnek a településen. Természetes, hogy egy jótékonysági akció során nekik akarunk ételt adni. Mi országosan működő szervezet vagyunk, minden gyerek, akit így vagy úgy ellátunk, úgy kerül a megsegítettek közé, hogy a helyi önkormányzat, a szociális szolgálat és/vagy a helyi pedagógusok jelölik ki, mint a segítségre a legrászorultabbat. Érdekes, hogy a TV2 interjújában 4:55-nél pont ezt mondja Kriza Ákos. Egyik mondatában azért kárhoztat minket, hogy tőlük kérjük ezt az információt, a másikban meg azt mondja, az lenne a természetes, ha tőlük kérnénk.

b.) a rendezvény helyszínének ajánlása, biztosítása

Az önkormányzat ismeri, hogy a városban milyen helyszínek alkalmasak egy ilyen rendezvény lebonyolítására, de az is előfordul, hogy magának az önkormányzatnak van megfelelő helyisége. Így aztán természetes, hogy őket kérjük meg az előkészítő munka során, hogy ajánljanak helyiséget, mely ajánlás elfogadása esetén aztán letárgyaljuk a tulajdonossal az anyagi kérdéseket. Ha önkormányzati helyiségre esik a választásunk, akkor egészen biztosan úgy kezdjük a tárgyalást, hogy nem tudnák-e ingyen biztosítani a helyiséget. Aztán megállapodunk egy árban.

c.) a rendezvény napjára önkéntesek delegálása

Nem tudhattuk, hogy Miskolcon nincsenek olyan emberek, akik szívesen segítenek egy ilyen rendezvény lebonyolításában. De a levélben megfogalmazott utolsó kérésünk ugye az, hogy működjenek együtt velünk, megoldotta volna a dolgot. Kriza Ákos akkor négyszemközt elmondhatta volna nekünk, hogy sajnos Miskolcon nincsenek jó emberek, és akkor a saját önkénteseinket hívtuk volna.

d.) helyi média szervezése

Nem azért, mintha nekünk ne lenne meg a miskolci orgánumok listája, elérhetősége, de mégiscsak biztosabb, hogy megjelenik a helyi tévé, ha az önkormányzat kéri erre őket, mintha mi tennénk.

És végül, ami Kriza Ákos szerint az alapítvány levelében a legsúlyosabb, hogy azt kértük tőlük, közvetítsék élőben az interneten az ételosztást. Ez ordas hazugság. Ezt nem kértük. Kijelentettük, az akcióról az interneten is folyamatos lesz a közvetítés. Ezt a rendezvényünk szponzora finanszírozta volna.


MTI Fotó: Vajda János

Kriza Ákos azt állítja, előre megmondta, hatalmas botrány lesz, ha ételosztást szervezünk. Nem lett botrány, tumultus volt. A helyszín valóban nem alkalmas nyugodt élelmiszerosztásra. Annak demonstrálására azonban, hogy Miskolcon is vannak éhezők, igenis alkalmas. Ha a megjelentek megelégedett, anyagi biztonságban élő polgárok lettek volna, akkor nem az lett volna a szemükben, szavaikban, hogy „jaj, mi lesz velem, ha nem jutok csomaghoz!”. De ez volt a szemükben és ez tükröződött a viselkedésükben is.
Kriza Ákos kárhoztatja a helyszínválasztást. Jut is eszembe, mintha a levelünkben kértük is volna, hogy javasoljon helyszínt.

Nem értjük, hogy egy olyan esemény során, ahol a polgármesternek az interjúban elhangzott szavai szerint várható volt a botrány, a hivatal semmit nem tett a szerinte biztos katasztrófa elhárítására. Ebből számunkra csak az derül ki, hogy a hivatal kifejezetten örült volna annak, ha valamiféle baleset, sérülés történik, ha botrányba fordul az esemény. A felelős viselkedés ezzel szemben az lett volna, hogy a hivatal például a rendőrség vagy a polgárőrség segítségét kérve, segít a rendezvény rendjének fenntartásában. Különösen igaz ez akkor, amikor nem csak előérzetről van szó, hanem látható, hogy a szervezők nem tudnak jó szóval hatni a tömegre. Ilyenkor jószándékú hivatalnokok nem azzal vannak elfoglalva, hogy a hivatal ablakából filmeznek, hanem azzal, hogy megvédjék városuk polgárait az esetleges balesetektől. Nem vagyok egy nagy jogszabálytudor, de mintha ez nem csak jó szándék kérdése lenne, hanem kötelessége is egy választott vezetőnek.

Egyszerű példával szólva, ha szólok a gyereknek, hogy nézzen körül, mielőtt lelép az úttestre, de nem néz körül, akkor nem az a helyes reakció, hogy kárörvendezve hagyom, hogy elüsse a busz, hanem megfogom és visszarántom, mielőtt baj történne.

Kriza Ákos azt is mondta, hogy többszázezer forintos kár esett a parkban. Ott voltam, lefényképeztem, összesen 8 rózsatő ment tönkre. Azt persze készséggel elhiszem, hogy Kriza Ákos képes 8 rózsatövet több százezer forintért beszerezni.

Király Gábor
elnök
Gyermekétkeztetési Alapítvány”

Nos, azok a rózsatövek… mintha kissé örülne is a bennük esett kárnak a polgármester.

Mintha jólesne neki, hogy panaszkodhat a „több százezer forintos” összeg miatt…

Mintha a kár enyhítése jóval kevésbé érdekelné, mint a kár felett érzett öröm.

A többi hazugságra és csúsztatásra pedig már szót sem érdemes fecsérelni: mindent világossá tesz Király Gábor levele. Főleg azt, miféle ember a miskolci polgármester.

Ez a kár.

Szele Tamás

 

gepnarancs.hu (Címlap: MTI Fotó: Vajda János)