h i r d e t é s

Karácsonyi ajándékok az MSZP-től

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Karácsonyi ajándékok az MSZP-től

2017. december 23. - 07:41

Már hagyománnyá vált a kecskeméti szocialistáknál, hogy a karácsonyi időszakban széleskörű összefogással gyűjtenek a rászoruló családok számára.

Idén sem lett sajnos kevesebb a társadalmi igény, sokan keresték meg őket a nagycsaládosoktól kezdve a kis keresetű nyugdíjasokig.

Szerda délelőttre összeálltak a tartós élelmiszereket, ruhaneműket és a gyerekek számára játékokat tartalmazó csomagok, amelyeket az aktivisták, elnökségi tagok adtak át azok számára, akik el tudtak jönni a helyi irodába. Akik pedig nem tudták ezt megoldani, számukra a nap folyamán viszik házhoz.

Király József megyei elnök és Dobos József városi elnök kiemelték, hogy sokan segítettek idén is különböző felajánlásokkal, amelyeket ezúton is nagyon köszönnek. Hozzátették, hogy karitatív munkájuk nem csak a karácsonyi ünnepek köré szerveződik, így a szokásos téli ételosztások és ehhez társuló jótékonysági akciók a következő hónapokban is folytatódnak.