h i r d e t é s

Kárász Róbert bizonyította, hogy nem múltak el nyom nélkül a TV2-s idők

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kárász Róbert bizonyította, hogy nem múltak el nyom nélkül a TV2-s idők

2018. január 08. - 10:06

Különös viselkedést vált ki Szanyi Tibor az ATV riportereiből

Most Kárász Róbert mutatta meg, hogy nem múltak el benne nyomtalanul azok az idők, amikor nem is olyan rég még Andy Vajna TV2-jének reggeli műsorában tevékenykedett, amíg ki nem rúgták. Kárász az ATV-n folytatta, mintha mi sem történt volna. - írja a 444

A beszélgetés elején még csak azon nem tud túllépni, hogy micsoda nímand német "szakértőt" szerződtettek maguknak kampánygurunak a szocialisták. Aztán jön a második rész, amit azzal nyit, hogy bizony kiderült, a kormánynak volt igaza, és meg kellett állítani a menekülteket Európában szétosztogatni akaró Brüsszelt, mert most meg kvótaper van. A magyar emberek pedig nem akarnak menekülteket befogadni. Az egész interjúban meglepően higgadt Szanyi próbálkozik azzal, hogy szerinte a magyarokban azért megvan a szolidaritás, az más kérdés, hogy a kormány hergel. Amire Kárász közbevág:

„Bocsánat, de abban mi a hergelés Szanyi úr, hogy a konzultáción feketén-fehéren feltettek ezzel kapcsolatos kérdéseket? Én most nem követtem nyomon, hogy mennyi lett ennek a vége, de hogy tuti, hogy kétmillió fölött volt, az biztos. Mármint az elutasítás száma.” 

Aztán megsértődik Szanyinak arra a megjegyzésére, hogy Kárász és a kormány retorikája azonos. 

Innentől kezdve Kárász már láthatóan nem nagyon akar beszélgetni, az idő is letelt, végül azzal búcsúzik lekezelően Szanyitól, hogy "fel a fejjel!"