h i r d e t é s

Kásler elrendelte a csodát: három napot adott az átszervezésre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler elrendelte a csodát: három napot adott az átszervezésre

2018. december 21. - 07:08

A két ünnep között, rohamtempóban alakíttatják át a sürgősségi osztályokat. Január elsején már új munkarendben kell működniük az érintett kórházaknak. Az igazgatók aggódnak.

Forrás: MTI

Megjelent a rendelet, így már január elsejétől öt percen belül el kell dőlnie a nagyobb kórházak sürgősségi osztályain annak, hogy kinek, milyen gyors orvosi segítségre lehet szüksége. Akinek panaszai nem indokolják az azonnali ellátást, azt az újonnan létrejövő úgynevezett akut alapellátási egységbe irányítják. A kórházaknak elvben tíz naptári napjuk van a felkészülésre, ami önmagában kevés, ám valójában még ennél is rosszabb a helyzet.

A rendelet életbe lépéséig ugyanis hét munkaszüneti nap lesz, így gyakorlatilag három nap áll a kórházak rendelkezésére a drasztikus átszervezések levezénylésére. Ezalatt kellene megépíteni például az információs pultokat, és megtalálni azokat a szakembereket, akik a triázst követően tájékoztatják a betegeket. A sürgősségi osztálytól legfeljebb 100 méterre ki kell alakítaniuk a halasztható esetek ellátására megfelelő kezelőhelyeket, és ezekbe az úgynevezett alapellátási egységekbe is szakembereket kell találniuk. A gondokat tetézi, hogy kórházi dolgozók közül az, aki tehette, már kivette szabadságát az ünnepekre.

Információink szerint a szakma eleve azt kérte, hogy az új rendszerből az akut alapellátási egységeket próbajelleggel vezessék be most egy-két helyen, és az ott szerzett tapasztalatok alapján felkészülve, a hibákat javítva terjesszék azt ki a sürgősségi osztályokra. – Ugyan a sürgősségi szakemberektől nem idegen a gyors döntés, az akut munkaszervezés, de erre még nekik több időre lenne szükségük - mondta lapuknak egyikük.

Mindezek miatt egy kórházigazgató úgy fogalmazott: kisebb csodára van szükségük ahhoz, hogy január elsejére készen álljanak.

A sürgősségi osztályokat üzemeltető kórházak vezetői csütörtökön kaptak útmutatást a minisztériumban a rendelet gyakorlati megvalósításához. A főigazgatók egy része ezen az értekezleten egyáltalán nem volt biztosabban, hogy lesz elég szakemberük január elsejére. (nepszava.hu)