h i r d e t é s

Kásler három hazugsága

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler három hazugsága

2020. június 08. - 14:22

Ungár Péter szerint Kásler Miklósnak egy rövid mondatába sikerült három hazugságot belesűrítenie

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - Forrás: MTI

A gyógyszerészek, a gyógytornászok és a szociális dolgozók sem részesülnek az egyszeri 500 ezer forintos juttatásból.

Ungár Péter LMP-s parlamenti képviselő pedig Facebookon reagált a kijelentésre:

"Kásler Miklós mai nyilatkozata szerint a szociális dolgozók azért nem kapják meg a félmillió forintos egyszeri bérkiegészítést, mert önkormányzati fenntartású intézményekben dolgoznak, ezért a kormány semmit nem tud tenni az érdekében.

A miniszternek ebben az egy rövid mondatába sikerült három hazugságot belesűrítenie. Egyrészt a szociális intézmények jelentős része állami fenntartású, amit miniszterként illene tudni. Másrészt az állam akár az önkormányzati fenntartásúak esetében is biztosíthat forrást a béremelésre, de nem ezt teszi. Sőt biztosra mennek, hogy semmiképpen ne kapjanak plusz pénzt az ott dolgozók, amikor politikai bosszúból válsághelyzetben vonják el az önkormányzatok forrásait.

Ne hagyjuk, hogy a kormány levegőnek nézze a szociális dolgozókat!” – zárta le Ungár, majd arra kérte a követőit, hogy aki egyetért azzal, hogy a szociális dolgozóknak is jár a bérkiegészítés, írja alá az ezzel kapcsolatos petíciót.

atv.hu