Kásler józanságról és a Tízparancsolatról
Mandinernek adott interjújában az új emberminiszter számos állítást tett, amire érdemes figyelmet fordítani. Nem is annyira igazságtartalma miatt – olyan ugyanis nincs neki – sokkal inkább azok miatt, amiről Kásler a figyelmet igyekszik elterelni.
Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy Kásler Miklós tagadhatatlanul szaktekintélynek számíthatott valamikor belgyógyászként. Emberileg már nem ennyire egyszerű az eset, hiszen képességeit állításai hazudtolják, amik felvetik annak kérdését, hogy vajon csak jól pozícionált hosszú élete során, vagy öregkorára hülyült meg. Hogy ez a Fidesznek kedvező mentális állapotot eredményezett, az előbbi felvetést látszik alátámasztani.
Elvtelensége, amit politikai eszközként használ, túlságosan feltűnő az avatott szemnek.
Egy orvos elvándorlása nem kizárólag pénzügyi kérdés, a körülmények változtak – mondta Kásler Miklós a Mandinernek adott interjúban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának új vezetője az orvos- és ápoló-elvándorlás kapcsán arról is beszélt, hogy ezt egy rendkívül komplex jelenségnek tartja, és rögtön meg is jegyezte, hogy az elvándorlás üteme jelentősen csökkent az elmúlt években. /24.hu/
Az elvándorlás üteme csökkent volna? Meglehet, ami eleve megfogyatkozott, abból már csak kisebb kontingensek tudnak meglógni, nemde? Ismét egy újabb hazugság, ami emberünket minősíti.
A kórházi problémák megoldására meglehetősen nagyvonalú ígéretet tesz, alig kell csak 2026-ig kihúznunk. Tehát lényegében, aki addig nem várhat, attól szomorú szívvel elbúcsúzunk. Kiválóan jellemzi orvosként is Káslert cinizmusa.
De nem itt fejezte be. Ismét bedobta a Tízparancsolat Rapid-ot, mint a mindenre megoldást jelentő gyógyszert.
„A tízparancsolat egy tökéletes törvénykönyv, mert ha valaki betartja, akkor nem ütközik össze a törvénnyel. A tízparancsolat tökéletes etikai kódex is, mert ha valaki betartja, nem ütközik össze az embertársaival, a társadalommal. Végezetül pedig népegészségügyi program is, mert annak betartásával számos súlyos betegséget megelőzhetünk”
Fontos és köztudott tény, hogy a Fidesz néhány parancsolatot biztosan megszegett. Elsőként a „Ne lopj!” ugrik be mindenkinek és bár ez kétséget kizáróan bűn, kormánypárti politikusaink ennek dacára is híznak terebélyesednek és – nem őszinte örömünkre – látszólag kiváló egészségnek örvendenek.
Mindezek után csak az a kérdés, hogy milyen józanságot tart szem előtt Kásler, amikor legvadabb hazugságait is úgy vezeti elő, mintha azok bárki számára hihetők volnának?