h i r d e t é s

Katasztrófa lesz az ápolóhiányból

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Katasztrófa lesz az ápolóhiányból

2018. május 02. - 07:36

Arra, hogy valaki napi 12 órában beteg emberek között mozogjon, mosdassa, pelenkázza, gyógyszerezze őket, születni kell. 

A kép illusztráció! - Forrás: vasarnapihirek.hu

Élete során legalább egyszer mindenkinek szüksége van az ápolónőkre, kérdés, hogy a mostani 30-as, 40-es generációt ki fogja ápolni néhány évtized múlva. A mostani fiatalok ugyanis egyre kevesebb perspektívát látnak az ápolói pályában.

Lapunknak egy neve elhallgatását kérő fővárosi ápolónő nyilatkozott arról, hogy a nyári szabadságolások a mostaninál is nagyobb gondot okoznak az ápolók között, a helyzet egyre elkeserítőbb. Előfordul, hogy valakit egy-két hétre kérnek át egy másik osztályra helyettesíteni, de végül hónapokra, akár fél évre is ott ragad. Így próbálják betömni a lyukakat, de valahol mindig hiány lesz.

A valóságról pedig már senki nem mer beszélni, az egészségügyben dolgozók ugyanis a fenntartótól nem kapnak engedélyt arra, hogy újságírókkal beszéljenek, a kirúgást kockáztatják, ha névvel állnak szóba valamely, nem kormány közeli médiummal. Forrásunk szerint sok osztályon siralmas a helyzet, néha csak úgy tud egy nővér visszakerülni a saját osztályára, ha már felmondással fenyegetőzik. Jelenleg abban a fővárosi intézményben, ahol az említett ápolónő dolgozik, szinte minden osztályra fel lehetne venni 4 ápolót.

„Nálunk az intenzív osztályon csak három állandó ápoló van, a többiek helyettesítők vagy külsős alkalmazottak. Ez különösen megterhelő, mert az »állandók« folyamatosan oktatják az újakat is, ami rengeteg pluszenergia. Ezért csalódás, mikor 1-2 hónap után továbbállnak egy másik kórházba” – mondja forrásunk. Szerinte nem a pénz a lényeg, néha többet ér egy szabad hétvége, mint még 20 ezer forint. Ugyanis akik még dolgoznak, annyira túlterheltek, hogy alig tudnak pihenni. A fiatalok közül pedig kevesen igazán rátermettek. Vannak, akik nem is tudják, mit vállalnak, például nem akarnak gyereket pelenkázni egy csecsemőosztályon.

Havi négy szabadnap

„Van olyan ápoló, akinek egy hónapban mindössze 4-5 szabadnapja van, a többi napon dolgozik, általában 12 órákat. Összesen 200-240 órát töltenek a műszakban egy hónapban, ami egyenes út a kiégéshez. Sok beteg ezért panaszkodik arra, hogy nem megfelelően beszélt vele egy nővér, mert szegény már annyira kimerült, hogy nem tud másként szólni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbbször nincs megfelelő munkaruha, védőeszköz sem, így még inkább magukra vannak hagyva az ápolók a rendszerben” – ezt már Eisenhauerné Fördös Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek. A munka tehát nem csak fizikailag, pszichésen is megterhelő, a családok is gyakran emiatt szakadnak szét, nagyon sok a csonka család az egészségügyben.

A jelenlegi béremelés Eisenhauerné Fördös Andrea szerint csak egy felfújt labda, sok szakterület, például a védőnők és az alapellátásban dolgozók is kimaradtak. A nővérek bére pedig annyira alacsony, hogy ezek a 8 százalékos emelések bruttó 20 ezer forintot jelentenek maximum, de a többség inkább csak néhány ezer forinttal visz haza többet.

Hogy miért oly kevés a fiatal az ápolói szakmában, annak egyik oka az alelnök szerint az oktatási rendszer megváltoztatása. Eltörölték a szakirányú érettségit, és most csak érettségire épülő 3 éves szakápolói képzés érhető el. Négy évvel viszont már diploma is szerezhető, ami sokkal magasabb végzettség és több a lehetőség is ilyen papírral.

Azért egyébként, hogy többen válasszák az ápolói szakmát, a kormány nemrég ösztöndíjakat is meghirdetett. Azok a fiatalok, akik érettségi után OKJ-s ápolói képzésben vesznek részt, havi 40 ezer forintot kaphatnak. Az ösztöndíj feltétele azonban, hogy a szakképesítés megszerzését követően a pályázók legalább annyi ideig dolgozzanak a megszerzett szakképesítésüknek megfelelő munkakörben egy hazai közfinanszírozott intézményben, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. Erre már kevesek hajlandóak.

Emellett azért a diplomás ápolók további képzését is támogatják, a Michalicza-ösztöndíj félévenként akár 670 ezer forint is lehet. A cél itt az, hogy a magasan képzett ápolók bizonyos feladatokat átvehessenek az orvosoktól. A kérdés csak az, hogy az ápolói feladatokat ki látja majd el. Eisenhauerné Fördös Andrea szerint sokan nehezen tudják megoldani a képzésen való részvételt, mert emiatt havi 7-8 napot is hiányoznak, amit nem minden munkáltató néz jó szemmel.

A legnagyobbak is szenvednek

Még a legnagyobb fővárosi intézményekben is kevés a szakdolgozó. Budapesten a Semmelweis Egyetem honlapján jelenleg összesen 15 ápolói, 9 szakápolói, 11 szakasszisztensi és 4 gyakorló ápolói álláshirdetés található. Legalább 39 embert tehát fel tudnának venni. Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet is alkalmazna minimum hét ápolót a különböző osztályaira, de a Szent Margit Kórház és az Uzsoki utcai kórház is keres szakdolgozókat. A Heim Pál Gyermekkórház honlapján pedig nem kevesebb, mint 5 ápolói és 5 szakápolói állást hirdettek meg.

Nincs jelentkező

Vidéken sem feltétlen jó a helyzet, ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, akár ötven-hatvan ápolót azonnal fel tudna venni a győri Petz Aladár kórház. A Kisalföld információi szerint jelenleg akkora a hiány, hogy egy kórházi szárnyat ki is ürítettek. Az érsebészeten – és még számos osztályon – a korábbi években szellősebbé tett, négyágyas kórtermeket kellett visszaállítani hatágyassá. A portál szerint a győri egyetem nappali tagozatos, diplomás ápolói szakát huszonöt-harmincan kezdték el, a végzős létszám pedig kilenc-tíz maradt. Csaknem húsz fiatal tehát már akkor elhagyta a pályát, mielőtt elkezdte volna. Havonta pedig két-három fiatal nővér mond fel a kórházban. Ők kipróbálták ugyan a szakmát, de tovább is álltak. Külföldön könnyen el tudnak helyezkedni, a statisztikák szerint az ápolás és gondozás területén 17 ezer betöltetlen állás van Németországban.

Az online álláshirdetések számai alapján nincs komoly gond Debrecenben, Pécsett és Szegeden a klinikákon, ahogy Sopronban sincs súlyos hiány, bár így is vennének fel ápolókat minden intézményben. Csak éppen jelentkezők nincsenek.

 

Szerző: Kuslits Szonja / vasarnapihirek.hu