Katonazenekar csinál kedvet a honvédséghez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Katonazenekar csinál kedvet a honvédséghez

2015. szeptember 07. - 08:53
0 komment

Toborzónapot napot tart kedden a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a fővárosi Petőfi laktanyában.

Vanyur Tibor, a hadkiegészítő parancsnoka hétfő reggel az M1 aktuális csatornán elmondta: céljuk, hogy mindenkivel - kiemelten a fiatalokkal - megismertessék a katonák életét, felkeltsék érdeklődésüket a katonai hivatás iránt, megtalálják a Magyar Honvédség utánpótlását - tudta meg az Origo.

Minden megyeszékhelyen

A fővárosi Petőfi laktanyában kedden tartják a toborzónapot, de - mint a parancsnok kiemelte - az egész országban minden megyeszékhelyen vannak a régebben "hadkieg" néven ismert toborzóirodáik. Ott mindenkinek elmondják, hogy mik a bekerülés feltételei, milyen körülményekre, milyen illetményekre számíthatnak a hadseregben - fejtette ki Vanyur Tibor.

Egész napos program

Ádám Barna, az MH 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka azt mondta: a Petőfi laktanyában kedd délelőtt 10 órakor a honvédség központi zenekara indítja a napot. Az egész napos program keretében az érdeklődők megismerhetik a dandár életét és feladatait. Lehetőség nyílik bepillantani a katonák körleteibe, megtekinthetik a fegyverszobákat, de lesz zenekari, díszelgő, katonairendész- és haditechnikai bemutató is - ismertette az ezredes.

 

origo.hu (Címlap: Forrás: honvedelem.hu)