h i r d e t é s

Kecskemétnek van-e álma?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Kecskemétnek van-e álma?

2016. február 18. - 10:23
0 komment

 

Orbán Viktor nem régiben Kecskeméten járt, ígért sok mindent, de a lényegre más világított rá.

Király József, az MSZP kecskeméti frakcióvezetője napirend előtt, Kecskemét jövőjét illetően szólalt fel:

 

Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Jegyző Asszony,
Tisztelt Közgyűlés!

„Mindenkinek van egy álma” - szólt valamikor ez a dal, és valóban, minden embernek vannak álmai, elképzelései az élete során. Ugyanígy lehet természetesen egy családnak, nagyobb közösségnek, de akár egy városnak, országnak is. Akár a mi városunknak is, melyet több mint 100 évvel ezelőtt élt polgármesterei minden igyekezetükkel próbáltak kiemelni egy nagyra nőtt alföldi faluból, igazi polgárvárossá. Tudásukkal az akkori szerencsés politikai, gazdasági körülmények között sikerült egy olyan városépítési folyamatot beindítani, melyet csak az első világháború közbejövetele szakított meg, igaz, hosszú időre.

Az akkori elképzelések közül talán a legfontosabb, amely sajnos nem valósult meg, az új vasútállomás építése volt. Már akkor érezhető volt, hogy az újonnan kiszabályozott Rákóczi út nem tudja teljesen betölteni funkcióját ilyen befejezetlen állapotában. Ahogyan korábban is megfogalmaztam a Mercedes idejövetelével kapcsolatban - egy újbóli aranykor köszönthet ránk, ha megfelelően élünk a számunkra adott lehetőséggel. Az elmúlt 100 év megvalósítatlan tervei a vasútállomást illetően valóban azt bizonyították, hogy sem az állomás környéke, sem pedig a Rákóczi út önmagában így nem képes kiteljesedni. Arról már nem is beszélve, hogy a volt KTE pálya máig történő kálváriája csak tetézte ezt a problémát.

Éppen ezért nagy öröm volt mindenki számára az a bejelentés, amikor városunk akkori vezetése kezdeményezte, hogy egy mai kornak megfelelő úgynevezett intermodális vasútállomás megépítésére kerüljön sor Európai Uniós támogatással. Ennek gondolatát már a szocialista kormányok is támogatták, majd ezt követően az Orbán-kormány is mellé állt terveinknek. A nagy civil és szakmai támogatások mellett elindult projektre folyamatosan nyertük el a különböző, erre a célra kiírt pályázati támogatásokat. Erről folyamatosan be is számoltak politikusaink, s ahogy a választás időpontja következett, egyre hangosabban.

Minderről számos hírportál tanúbizonyságot is tett, és csak néhány címet engedjenek meg felsorolásként: „Nemzetgazdaságilag is kiemelik Kecskemét egyes közlekedésfejlesztési projektjeit”, „Évszázados terv válhat valóra” - mondták Kada Elek elhunytának 100. évfordulója alkalmából. „Indulhat az intermodális pályaudvar tervezése” – ezt már jelenlegi polgármesterünk, Szemereyné Pataki Klaudia jelentette be. Eközben készültek tanulmányok több tíz millió forintért, tanácsadók dolgoztak rajta szintén milliókért, és aztán meg is terveztettük több mint másfél milliárdért. Összességében tehát sok milliárd forintot fordítottunk a több mint 100 éves álmunk megvalósítására.

Nos, ez az álom a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnökünk látogatásakor szertefoszlott. Ugyanis ahogyan a Kecskeméti Lapok írja, a beígért 100 milliárd forint támogatásból a 7. pont szerint ez valósulhat meg: „A vasútfejlesztés terén egyrészt a főpályaudvar fejlesztése mellett döntöttek, illetve mellé egy modern parkolórendszer kialakítása is várható. (Ez a fejlesztés felveti annak kérdését is, hogy a korábban tervezett intermodális pályaudvarra ezek után szükség van-e egyáltalán.)”

Egykori főnökömet tudom csak ezzel kapcsolatban idézni, amikor többször is nekifutottunk egy fejlesztési elképzelésnek, melynek a vége az lett, hogy mégsem indult el: „Mondjam már el neki, hogy okos emberek hülyéskednek, vagy hülye emberek okoskodnak?” Nos, kérem szépen, ezt a kérdést itt is feltehetjük. De folytathatnám úgy is, hogy ha a már elköltött több milliárd forintot netán a miniszterelnöknek vagy esetleg a polgármesterünknek kellett volna megelőlegezni, akkor is így döntöttek volna? S vajon eljutunk-e valamikor oda, hogy a nép által választott képviselőink nem költekeznek felelőtlenül, hanem minden pénzt beosztva azt a közösségük javára fordítják majd? Én bízom abban, hogy nemsokára eljön ez az idő.

Köszönöm a szót.


 

h i r d e t é s