h i r d e t é s

Kedves Klára, Kedves János

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kedves Klára, Kedves János

2017. május 23. - 13:50

Lázár János és a magyar kormány kidobna 18 milliárd forintot az ablakon. Nem a saját pénzüket szórják ilyen nagyvonalúan az urak, hanem a magyar adófizetőktől közösségi felhasználásra kapott forintokat. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság egy tárgyalási alapként értelmezhető jelentéstervezetet küldött a Miniszterelnökségnek.

Ebben a levélben az uniós pályázatok kezelését nyilvántartó informatikai rendszerre (EMIR) költött pénzekkel kapcsolatban, súlyos szabálytalanságokra hivatkozva, 18 milliárd forint visszafizettetését helyezik kilátásba.

Ez az Európai Bizottság által Magyarországtól visszakövetelt 18 milliárd forint a Gyurcsány kormány időszakához köthető.

Dobrev Klára, aki civilben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége, és a jelzett időben az említett informatikai rendszer felelőse volt, azt mondta, hogy a magyar kormánynak harcolnia kellene azért, hogy ezt a pénzt ne kelljen visszafizetni.

Különös tekintettel arra, hogy minden pénzt szabályosan használtak fel, és ezt bizonyítani is tudják.

Dobrev Klára úgy látja, hogy Lázár János és a magyar kormány inkább lemond 18 milliárd forintról, csakhogy megint lehessen gyurcsányozni.

Normális országban, ahol minden emberre az állam polgáraként tekintenek, függetlenül attól, hogy melyik pártnak a tagja, vagy szimpatizánsa, a következő történne.

Lázár János megkeresné Dobrev Klárát.

Kedves Klára, kezdené Lázár János, úgy hallottam, hogy Önök bizonyítani tudják, hogy az informatikai rendszerrel kapcsolatban nem jogos az Európai Bizottság követelése.

Ha valóban vannak ezzel kapcsolatban dokumentumaik, kérem, ossza meg velünk, hogy érvelni tudjunk az Európai Bizottságnál.

Kedves János, válaszolná erre Dobrev Klára egy normális országban.

Egy olyan helyen, ahol a politikai ellenfelek nem ellenségként tekintenek egymásra, és ahol a kormányzó pártnak nem lehetne alelnöke, de még tagja sem olyan ember, aki szerint a civileket el kellene takarítani.

Szóval, amint látható, nem Magyarországról beszélünk a továbbiakban sem, hanem egy olyan országról, ahol normálisan mennek a dolgok.

Kedves János, folytatná Dobrev Klára, igen, jól értesült, valóban tudjuk bizonyítani, hogy nem történt károkozás, és ezért nem tartozunk visszafizetéssel az Európai Bizottságnak.

Kérem, adjon nekem két napot, hogy összeállítsam a bizonyítékok listáját, amelyekkel a magyar állam által megbízott kiváló ügyvédek felkészülten tudják képviselni a magyar érdekeket.

Kedves Klára, mondaná erre Lázár János, egy normális országban, tehát nem abban, amelyben mi most élünk.

Nagyon köszönöm Önnek a segítségét.

Nemcsak a kormány, de elsősorban a magyar emberek nevében is köszönöm, hogy valószínűleg nem kell majd visszafizetnünk a 18 milliárd forintot, amelyet ily módon más, fontos célokra költhetünk.

Például, enyhíthetünk valamelyest a mélyszegénységen, amely ugyan a magyar statisztikai adatszolgáltatás szerint nem létezik, de ettől még tudható, hogy van.

Tudnánk ebből a pénzből segíteni a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat, a pályakezdő fiatalokat.

Szóval, amint bizonyára Ön is tudja, nagyon sok helye van ennek a pénznek, mindent el kell követnünk, hogy ne kelljen visszafizetnünk.

Kedves János, pontosan ugyanúgy gondolom, mint Ön, mondaná Dobrev Klára egy normális országban.

Örülök, hogy segíthettem, két nap múlva küldöm az anyagot, minden jót Önnek és családjának.

Szerző: Föld S. Péter/gepnarancs.hu