Kémet foghattak Orbán kormányában
Furcsa körülmények közt zajlik nyomozás két személy ellen - írja a 24.hu.
Előzetes letartóztatásban van két személy, akik a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kémkedtek Magyarországon – állítja a Válasz.hu. A lap szerint egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott.
Hirtelen kirúgta őket az OTP és a Mol
A Heti Válasz még 2013-ban írt arról, hogy a magyar nemzetbiztonsági szervek „körberajzoltak” egy olyan amerikai gyökerű magánvállalkozást, amely pénzügyi forgalmi adatokat továbbíthatott az Egyesült Államokba. Az Átlátszó ezen a héten arról számolt be, hogy az Egyesült Államoknak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják a magyar hatóságok az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, Maxin Norbertet, valamint a cég magyarországi képviselőjét, B. Béla Szabolcsot.
Maxin annak a közvetve amerikai tulajdonban lévő Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft-nek volt stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek és adatbiztonsági rendszerek támogatásával Magyarországon. A társaság partnere volt az OTP-nek, a Molnak, a K&H-nak, az MKB-nak és a CIB-nek is, de 2013 májusában az OTP és a Mol megvált tőlük. A bank feltehetően titkosszolgálati jelzések nyomán blokkolta Maxinék számláit, az olajtársaság pedig kitiltotta épületeiből a Polygon munkatársait.
A műkincsvédelem nyomoz a kémkedés miatt
B. Béla Szabolcs hivatalos életrajza szerint az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult. Ezután tanácsadó volt a parlament gazdasági bizottsága mellett, majd a Maxin érdekeltségébe tartozó Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft-t irányította. A 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese, majd 2015-ig a külügy alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadója volt.
Az Átlátszó híre szerint Maxin és B. Béla Szabolcs ellen különleges körülmények közt zajlik a nyomozás, az ügy iratai nincsenek titkosítva, Maxin ügyvédje pedig azt is érthetetlennek tartja, hogy miért a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya nyomoz kémkedés gyanújával. A jogi képviselő azt is jelezte, hogy Maxin haditechnikával kapcsolatos tevékenységet is folytatott, ami miatt folyamatos nemzetbiztonsági átvilágítás alatt állt.