Készül a kormány az új kampányra

Közbeszerzést írt ki az Emmi a Csalad.hu weboldal létrehozására és fejlesztésére.
Az oldalon tematikus portált indítanak, ami a kormány új, őszi kampányának meghirdetésekor indul el.
Ahogy azt június végén az index.hu megírta, Orbán Viktor miniszterelnök felkéri az illetékes minisztereket, Lázár Jánost és Balog Zoltánt, valamint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnökét, hogy készítsék elő a kormány új kampányát és augusztus 31.-ig kössék is meg az ahhoz szükséges szerződéseket. Az új kormányzati kampány témája a családbarát közgondolkodás erősítése, a családbarát szemléletformálás, és a családpolitikai eredményekről való tájékoztatás.
Az Indexhez korábban olyan információk jutottak el, miszerint a kormány „családvédő″ óriásplakátokkal fog előrukkolni, illetve, hogy a hagyományos családmodellt védő, melegellenes felhangú kampányra készülhet. Kormányzati forrásaink ezt azonban határozottan tagadták, mint mondták, a kormány családpolitikai intézkedéseinek népszerűsítése lesz a cél.
A Napi.hu szerint az Emmi által meghirdetett közbeszerzés nyertesének lesz a feladata a a portál arculati és informatikai kialakítása, alapadatokkal való feltöltése, majd a teljesítést követően 12 hónap szupport szolgáltatás biztosítása.
index.hu (Címlap: Az ősszel induló családbarát kormányzati kampány részeként az Emmi elindítja a Csalad.hu portált is - Forrás: napi.hu)
Posted by SEJT on 2015. július 7.


















