h i r d e t é s

Két kórházat épít a magyar kormány Kenyában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Két kórházat épít a magyar kormány Kenyában

2019. november 29. - 07:24

Magyarország 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-program elindításában állapodott meg Kenyával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten csütörtökön, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Monica Juma kenyai külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadja Monica Juma kenyai külügyminisztert Budapesten. Forrás: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Közölte: 35 millió dollárért két kórházat fognak építeni magyar vállalatok Kenyában, 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió euróért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd magyar cégek.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásoknak erőteljes biztonsági aspektusuk van. Délen és délkeleten egyre nő a migrációs nyomás, ami miatt folyamatosan növekvő terrorfenyegetettséggel kell számolni - tette hozzá.

A Nyugat-Balkánon csaknem 100 ezer illegális bevándorló torlódott fel, Törökországban pedig idén már 400 ezer kísérlet történt a határ illegális átlépésére.

Ebben a helyzetben felértékelődik a szubkontinentális együttműködések jelentősége. Kulcsfontosságú kooperálni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében, a terrorizmus elleni küzdelem összehangolásában, és abban is, hogy úgy növeljék az államok népességmegtartó képességét, hogy lépést tudjanak tartani a lakosságszám növekedésével - hangoztatta a magyar miniszter.

Hozzátette,

mivel Kenya ilyen ország, ezért nagyon becsülik a kétoldalú együttműködést. Nagy hangsúlyt fektetnek a gazdasági és az oktatási kooperációra, hogy csökkentsék az elvándorlást Kenyából, valamint meg tudják erősíteni az ország regionális stabilizáló szerepét

- jelentette ki Szijjártó Péter.

Közölte, hogy évente száz ösztöndíjat biztosítanak kenyai hallgatóknak magyar egyetemeken. Összehangolják, fejlesztik a diplomáciai képzéseiket is - mondta, és kifejtette, hogy Magyarország Szlovéniával közösen 33 millió forint értékben egészségügyi eszközöket visz kenyai kórházaknak.

Tájékoztatott arról is, hogy mivel Kenyát fontos stabilizáló országnak tartja a kormány, ezért támogatja a pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsába a 2021-22-es időszakra.

Segítséget nyújtanak továbbá a kelet-afrikai regionális terrorizmus elleni központ létrehozásában

- mondta a magyar miniszter.

Közölte, az ENSZ éppen arra készül, hogy kiszervezze New Yorkból a globális szolgáltatási funkciókat.

A négy kiszemelt város között szerepel a magyar és a kenyai főváros, Budapest és Nairobi is, így közös törekvésük az elképzelés támogatása

- jelezte Szijjártó Péter.

Monica Juma közölte:

Áder János januárban Kenyába látogat, ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják

- mondta.

Kiemelte, hogy a tagság az ENSZ Biztonsági Tanácsában a világ stabilizálásáról szól. Üldözik a terroristákat, a terrorista ideológiákat - mondta.

A kenyai külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy náluk éppen ellentétes a probléma, mint Európában: ott egyre több a fiatal. Ezt az egymást kiegészítő jelleget ki lehetne használni a hatékonyság érdekében - vélekedett.

Monica Juma reményét fejezte ki, hogy hamarosan diplomáciai képviseletük nyílik Budapesten.

Örülnek, hogy egyre több fiatal kenyai érkezik Magyarországra tanulni

- mondta az afrikai ország külügyminisztere.

A két tárcavezető megállapodást írt alá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a kenyai diplomáciai akadémia közötti együttműködésről.

(MTI)