h i r d e t é s

Két órán belül két rakéta

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Két órán belül két rakéta

2016. június 22. - 07:23
0 komment

Kilőtt egy második, feltehetően szintén Muszudan típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát Phenjan, két órával az első sikertelen kísérlet után - írja a 24.hu.

armscontrolwonk.com

A rakéta mintegy 400 kilométert repült - jelentette a dél-koreai hadsereg szerdán.

Az első rakétatesztet szerda kora reggel, helyi idő szerint hajnali hat (közép-európai idő szerint éjfél) körül hajtották végre az észak-koreai Vonszan város közelében. A dél-koreai vezérkar és az Egyesült Államok hadserege is közölte: a kilövés sikertelen volt. A Kyodo közlése szerint mintegy 150 kilométert repült a rakéta, majd a Japán-tengerbe zuhant.

A második rakétakilövésre két órával később került sor. A dél-koreai hadsereg nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a rakétateszt sikeres volt, azonban közölte: a rakéta mintegy 400 kilométert repült, majd ugyancsak a Japán-tengerbe zuhant. A Hszinhua hírügynökség megjegyezte: a dél-koreai hadsereg szerint sikeresnek minősíthető egy kilövés, ha a rakéta legalább 300 kilométert repül. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint azonban 500 kilométer megtétele szükséges ahhoz, hogy sikeresnek minősüljön egy ballisztikus rakéta kísérleti kilövése.

Kim ideges lehet

Az Egyesült Államok és Szöul is egyelőre értékeli a második kilövés eredményét. A dél-koreai elnöki hivatal biztonsági tanácskozást hívott össze a kísérletek miatt, a hadsereg pedig közölte:

az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatot hajtott végre harci helikopterek részvételével.

Japán elítélte a rakétateszteket, rámutatott, hogy Phenjan ismét megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. A szigetország nemzetvédelmi minisztere, Nakatani Gen közölte: a rakétakilövések “komoly provokációk”, amelyeket nem lehet tolerálni, és nem kizárható, hogy Észak-Korea további hasonló lépéseket tesz. Ezzel arra utalt, hogy a tesztkilövéseket a koreai háború kirobbanásának (1950. június 25.) közelgő évfordulójára időzítette Phenjan.

Muszudan rakétával Phenjan még nem tudott sikeres kísérletet elvégezni. Korábban áprilisban háromszor, májusban pedig egyszer próbált sikeres rakétakilövést végrehajtani. A szerda reggeli kilövések az ötödik, illetve a hatodik ilyen kísérletek voltak az idén.

Szakértők azt mondják, szokatlan, hogy rakétakísérletek ilyen gyorsan kövessék egymást. A dél-koreai állami tudományos és műszaki egyetem egyik kutatója korábban úgy vélekedett, hogy valószínűleg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feldühítették a kudarcba fulladt próbálkozások, és türelmetlen.
A dél-koreai média úgy tudja, Északnak 20-30 Muszudan rakétája lehet. Először 2007-ben próbálták ki ezt a típust.

24.hu