h i r d e t é s

Kétes helyre kerül 250 millió uniós támogatás

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kétes helyre kerül 250 millió uniós támogatás

2017. június 09. - 09:11

Tavaly októberben, idén januárban, márciusban és áprilisban is végrehajtást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal annál a Békés megyei egyesületnél, amely hamarosan 250 millió forint uniós forrásból épít kerékpáros-túraközpontot Pusztaottlakán – értesült a Magyar Nemzet.

Bicikliút pont nem épül a településen - Fotó: Rosta Tibor / MTI

Bár az adóhivatal által kibocsátott végrehajtási határozatok már nem hatályosak, szakértők szerint mindenképpen aggályos, hogy egy olyan szervezet jut brüsszeli pénzhez, amelynél fél év alatt négy eljárás is indult.

A Szent György Jövőépítő és Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület negyedmilliárd forintot kap a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) forrásaiból. A tervek szerint ebből valósítja majd meg a TE-kerj Békésben! elnevezésű projektet, ami egy kerékpárosközpont megépítését jelenti a 370 fős dél-békési községben. A beruházás érdekessége – amellett, hogy Pusztaottlakának és környezetének nincs jelentősebb turisztikai vonzereje –, hogy a környező települések között nem épült ki megfelelő kerékpárút-hálózat, s ezt nem is fedezi a 250 millió forintos támogatás.

Az sem mellékes körülmény, hogy a tavaly alapított egyesület elnöke nem más, mint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő egyik üzlettársa, aki a politikushoz és rokonaihoz köthető cégek többségében is tulajdonos. Továbbá az sem kizárt, hogy a férfi érintett abban a nyomozásban, amit a Központi Nyomozó Főügyészség a kormánypárti képviselő rokonainak és cégeinek érintettségével költségvetési csalás gyanúja miatt folytat.

Figyelemre méltó, hogy a teljesen értelmetlennek tűnő beruházásról a minap a Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta a véleményét. Lázár János üdvözölte a turisztikai centrum építését, amit azzal az egyébként hamis érvvel igyekezett alátámasztani, hogy a projekt kerékpárút-építéssel is jár, ami nem igaz. A miniszter azért is fontosnak tarja, hogy Dél-Békésben biciklicentrum épül, mert szerinte ha valaki kerékpározni kezd, nem a hegyekben fogja elkezdeni. A tárcavezető különben kitért arra is, hogy Simonka Györgyöt és a hozzá tartozó térséget jobban támogatja a kormányzat, mint például az ő választókörzetét.

Pusztaottlakára a negyedmilliárdos beruházáson kívül 600 millió forint brüsszeli pénz is érkezik a helyi vadaspark „élményközpontúvá” fejlesztésére, és 450 millió forintból fejlesztik a község ipari parkját. További érdekesség, hogy az uniós forrásokból ugyanekkora összeg – csaknem félmilliárd forint – jut egy másik iparipark-beruházásra is a közeli Medgyesegyházán. Ezt egy szintén Simonka Györgyhöz köthető társaság építi majd. Mindez azt jelzi, hogy a folyamatban lévő nyomozás egyáltalán nem hátráltatja a politikus körét abban, hogy újabb uniós pénzekhez jusson.

Békés megyében egyébként összesen 18,3 milliárd forintnyi brüsszeli pénzről döntöttek nemrég a Top-pályázatok keretében, ám nem csupán az óriási összeg kiosztása említésre méltó, hanem az is, ahogyan döntöttek a pályázatokról. A Békés megyei önkormányzat területfejlesztési bizottságának szocilista tagja szerint mindössze egy nap alatt bírálta el a testület a pályázatokat azok részletes ismerete nélkül. A fideszes többségű testület több mint négyszáz pályázatról döntött vakon. A grémium fideszes elnöke Ruck Márton volt, akinek a szerepe azért sem elhanyagolható, mert korábban ő volt a fejlesztési igazgatója egy olyan cégnek, amelynek Simonka György a tulajdonos-ügyvezetője volt, vagyis jó ismerős a két politikus. Erről lapunknak azt mondta Ruck, szerinte egyáltalán nem összeférhetetlen, hogy ő döntött a Simonka György körébe tartozó pályázatokról. Úgy fogalmazott: hosszú évekkel ezelőtt volt tisztségviselő a fideszes politikus cégében.

Lesz-e kerékpárút?

„Nem tudom, hogy épül-e ott a jövőben bicikliút” – válaszolta kérdéseinkre Révész Máriusz kerékpározásért is felelős kormánybiztos a dél-békési kerékpáros-fejlesztés kapcsán. A projekt megvalósítói nem egyeztettek a hivatalával a fejlesztésről, ezért nem tud érdemben nyilatkozni arról, hogy kerékpárutak híján mennyire ésszerű a centrum építése. (U.Gy.)

 

Szerző: Horváth Csaba László / mno.hu