Kétharmados támogatást kaphat a Pintér-csomag
Jó esély van arra, hogy a Pintér-csomag a szükséges kétharmadnál bőven nagyobb támogatást kapjon a parlamentben.
A terrorellenes tervezetbe ugyanis a Belügyminisztérium az ellenzék minden fontos javaslatát beépítette, a kifogásolt passzusokat viszont elhagyták. Tegnap, a már benyújtott tervezeten is hajlandó volt változtatni a kormány.
A nemzetbiztonsági bizottság, illetve a honvédelmi bizottság elfogadta a szocialisták javaslatát, miszerint terror kapcsán kiemelt biztonsági intézkedésre csak akkor kerülhet sor, ha a cselekmény megtörtént vagy annak előkészületére közvetlen, konkrét és a nemzetbiztonsági szolgáltatok vagy a terrorizmust elhárító szerv által megerősített információk vannak. Ilyen intézkedést csak a terrorveszélynek kitett településeken és legfeljebb 72 óráig lehet alkalmazni.
A kormány a napokban 55 milliárd forintot csoportosít át a terror elleni intézkedésekre. A TEK-nek ebből 15 milliárd jut, tízmilliárdokat kapnak a szolgálatok és a honvédség, a tervezett új "szuperszolgálat", a TIBEK pedig az Alkotmányvédelmi Hivatallal közös székházba költözik, erre az idén 3,6 milliárdot szánnak. A TIBEK létrehozására egyszeri 70 millió forintos támogatást különítettek el. (nepszava.hu)