h i r d e t é s

Kétszer fizette ki Szekszárd és Kaposvár a kis mohó államtitkár cégét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kétszer fizette ki Szekszárd és Kaposvár a kis mohó államtitkár cégét

2018. június 22. - 13:00

A cég még arra sem figyelt, hogy az új szerződésekbe valamilyen mást tartalmat írjon bele. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 24.hu

Kétszer fizetett ugyanazért a munkáért a magyar állam, legalább két város kétszer fizette ki a Homolya Róbert államtitkár cégét. Az ügyben az OLAF is csalást állapított meg, és az ügyészség is nyomoz – állította Hadházy Ákos LMP-s képviselő a csütörtöki Korrupcióinfón.

A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár volt Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter legfőbb bizalmasa. Hadházy azt írja, hogy Homolya volt az uniós pályázatok mindenható ura, és az egyik legbefolyásosabb közbeszerzési tanácsadó cég, a Provital Zrt. jogelődjének, a Provital Kft.-nek a tulajdonosa volt.

Hadházy azt állítja, hogy Homolya korábbi cége miatt az OLAF intézkedést kért az ügyészségtől, és 74 millió forint visszafizetését tartja indokoltnak.

A határozat szerint – amelyet az LMP-s képviselő csak nehezen kapott meg az ügyészségtől –, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

Hadházy a szerződések alapján közölte, hogy

Szekszárd és Kaposvár is kétszer fizetett gyakorlatilag ugyanazért a munkáért Homolya cégének. Szekszárd minden évben közbeszerzési eljárások teljeskörű lebonyolításával bízta meg a Provitál Kft.-t évi 15–20 millió forintért.

Majd az egyes EU-s projekteknél ( Öveges program, óvodaépítések) ugyanazt a céget újra megbízta az adott projekt közbeszerzéseinek lebonyolításáért.

– Még arra sem figyelt, hogy az új szerződésekbe valami mást tartalmat írjon be, gyakorlatilag szóról szóra átemelte az éves szerződések feladatait. Ezzel Homolya cége szerződésenként mintegy 5 millió forinttal károsította meg az EU-t, hiszen ugyanazért kért még egyszer pénzt, ez nettó csalás – írja a képviselő, aki szerint Kaposváron ugyanezzel a módszerrel kétszer bízták meg a kft.-t.

Hadházy szerint pedig ami történt, az faék egyszerűségű csalás, az állam kétszer fizetett ugyanazért a munkáért.

168ora.hu