h i r d e t é s

Kezdhetünk aggódni: íme, a friss GDP-adatok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kezdhetünk aggódni: íme, a friss GDP-adatok

2022. december 01. - 11:10

Az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 4,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 4,1 százalékkal emelkedett, míg az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal csökkent – erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye – a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat szerint egyaránt – 6,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Éves összevetésben a feldolgozóipar teljesítménye 10,6 százalékkal, az építőiparé 1,8 százalékkal nőtt, a szolgáltatásokban hozzáadott érték 5,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit, a mezőgazdaság termelése 39,3 százalékkal csökkent.

A GDP 4,0 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,4, az ipar 1,7, az építőipar pedig 0,1 százalékponttal járult hozzá. Felhasználási oldalon a végső fogyasztás 2,3 százalékponttal járult hozzá, míg a bruttó felhalmozás 0,8 százalékponttal lassította azt. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,5 százalékponttal növelte a gazdasági teljesítményt.

2022 III. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

A gazdaság teljesítménye 0,4%-kal csökkent.

A termelési oldalon az ipar hozzáadott értéke 2,9, az építőiparé 0,1%-kal nőtt. A mezőgazdaság hozzáadott értéke 5,2, a szolgáltatásoké 0,7%-kal csökkent.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 0,5, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatásoké 0,7 és a közösségi fogyasztásé 0,6%-kal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,6%-kal nőtt. A külkereskedelemben az export volumene 4,6, az importé 4,0%-kal bővült. (MTI)


Kommentelne? Kattintson ide!

h i r d e t é s

Clicky