Ki kell adni, mire költött milliókat Hegedűs Zsuzsa
A DK pert nyert a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen.
Hegedüs Zsuzsanna havi csaknem másfél milliós tiszteletdíj mellett reprezentációs célokra is a havi 100 ezer forintot jóval meghaladó összeget költhet.
A Direkt36 tavaly szeptember elején írta meg, hogy Hegedűs egymaga többet költött reprezentációs kiadásokra, mint a többi 14 miniszterelnöki megbízott együttvéve. Átlagosan havi 136 ezer forintot, 2015 október óta összesen 2,5 milliót számolt el a Miniszterelnöki Kabinetirodával. Hogy mire nem tudni. 2016-ban úgy költött másfél milliót éttermekben, hogy az MTI szerint abban az évben egyetlen sajtótájékoztatót sem tartott. - tette hozzá a 444.hu.
A Demokratikus Koalíció pert indított a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, amiért az közérdekű adatigénylésre sem volt hajlandó kiadni Hegedüs reprezentációs költségeinek elszámolását. A pert első fokon megnyertük, a kabinetirodának az összes számla másolatát ki kell adnia.
A DK a kormányzati pénzügyek teljes átláthatósága mellett áll. Az új demokratikus kormány nemcsak Orbánék pénzszórásának részleteit teszi nyilvánossá, de saját elszámolásait is készséggel hozzáférhetővé teszi.
os.mti.hu