h i r d e t é s

Kiderülhetett a Vodafone új neve

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderülhetett a Vodafone új neve

2023. január 16. - 06:16

A héten elején derült ki, hogy a tavaly nyáron beharangozott 715 milliárd forintnál valamivel kevesebbért, 660 milliárd forintért veszi meg a 4iG Nyrt. és a magyar állam a Vodafone Magyarország Zrt.-t, miután lezárult a telekommunikációs vállalat felvásárlására irányuló tranzakció.

444 iparági forrásra hivatkozva azt írja, a felvásárlás után

One lehet a Vodafone új neve.

Az információt egyelőre nem erősítették meg, de a hitelességét erősíti, hogy a 4ig-nek már két olyan mobilszolgáltatója is van, amelyeket One-nak hívnak, illetve erre a névre kereszteltek át. Ezek közül az egyik a tavaly a megszerzett albán One Telecommunications (itt egyébként a név még a korábbi tulajdonos Deutsche Telekomhoz köthető), a másik pedig a korábban Telenor Montenegro néven futó vállalat, amely szintén a One nevet kapta.

A névváltás mellett szól az is, hogy a one.hu domain nevet a 4iG szerezte meg. (24.hu)