h i r d e t é s

Kiderült, miért állították le a 3-as blokkot Pakson

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kiderült, miért állították le a 3-as blokkot Pakson

2019. május 25. - 06:59

 

A szabályozó és biztonságvédelmi rendszer hibájáról kaptak jelzést, ennek végezték "terven felül" az ellenőrzését.

Forrás: lokal.hu

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. honlapján pénteken azt közölte: kedden érkezett jelzés a szabályozó és biztonságvédelmi rendszer (SZBVR) működésének hibájáról. Azonnal megkezdték a hibafeltárást, a berendezéseken ellenőrzéseket, panelcseréket, adatgyűjtéseket és ezek értékelését végezték el. A munkálatokban segítettek az SZBVR vezérlését tervező és gyártó Skoda cég helyszínen lévő mérnökei is.

A munkatársak csütörtökön délután fél 1-kor jutottak el az ellenőrzések végére, a rendszerirányítóval egyeztetve ekkor döntöttek „a 3. blokk leterheléséről és olyan üzemállapotba hozásáról, ahol az érvényes korlátozások betartása mellett további ellenőrzéseket és hibajavítást tudnak végezni”.

A szükséges próbák és tesztek után a tervek szerint a hétvégén érik el a névleges teljesítményt.

Mint írták, az esemény egy meghibásodás, amit terven felüli karbantartás keretében megjavítanak. Az esemény nem jelentésköteles, nukleáris biztonságra gyakorolt hatása nincs és így INES besorolás sem értelmezhető, a környezetre semmilyen hatása nincs.

Az atomerőmű négy blokkja közül már csak kettő üzemel. Május 18-án ugyanis a 2. blokkot is leállították, hogy megkezdjék a tervezett főjavítást. A terv szerint ez június 8-ig tart. (hvg.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s