h i r d e t é s

Kiengedték a kórházból Robert Ficot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiengedték a kórházból Robert Ficot

2016. május 01. - 16:22
0 komment

Kiengedték a múlt héten szívműtéten átesett Robert Fico szlovák kormányfőt vasárnap a pozsonyi Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetéből (NÚSCCH) – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kórház szóvivőjének megerősítésére hivatkozva - írja az MTI..

Forrás: PestiSrácok.hu

A szlovák miniszterelnök otthonában folytatja a műtét után számára előírt gyógykezelést. Robert Fico hazaengedésének híréről a szlovák miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán is beszámoltak, az ott írt bejegyzésben a kormányfő köszönetét fejezte ki a kórház dolgozóinak és “csúcsintézménynek” minősítette a kórházat, ahol eddig kezelték.

Ez utóbbi azért számít érdekesnek, mivel az ország alig negyed évszázados történetében többször is előfordult, hogy például az államfők külföldön kezeltették különböző betegségeiket. Ezen esetek kapcsán a sajtó egy része többször is feszegette a hazai egészségügyi intézmények minőségének kérdését. Ugyanakkor a közvélemény mindezt az elitizmus egyfajta megjelenésének látta, s leginkább negatívan értékelte. Legutóbb tavaly, Andrej Kiska esete keltett negatív visszhangot, amikor a szlovák államfő egy szokványos csípőprotézis-műtétet Csehországban végeztetett el.

Robert Fico április 14-én váratlanul, előre nem tervezett kivizsgálás miatt került a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe, ahol a múlt hét pénteken sikeres szívműtétet hajtottak végre rajta, meg nem erősített lapértesülések szerint szívkoszorúér-műtéten esett át. Az operációról és Robert Fico diagnózisáról további részleteket a család kérésére nem hozott nyilvánosságra a kórház. (MTI)