h i r d e t é s

Kiírtaná a kormány az óriásplakátokat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiírtaná a kormány az óriásplakátokat

2016. október 14. - 09:20
0 komment

A nyugdíjas kertjében tízezer forintot sem hoz az óriásplakát, több a baj vele, mint amennyi haszna van - írja a delmagyar.hu.

Százi Miklós Szabadkai úti háza előtt. Tíz éve már csak akkor fizet neki a kertje végében álló tábla tulajdonosa, ha azon reklám van. Fotó: Karnok Csaba

Az SZVSE számára viszont életmentő a majd egymilliós bevétel, ezért nem örülnek a kormány ötletének, amely kiirtaná az óriásplakátokat.

– Bennünket az éhhaláltól ment meg az óriásplakátokból származó bevételünk – magyarázza Kremser Péter, az SZVSE ügyvezető elnöke. A sportegyesület pályája Szeged legforgalmasabb helyén, az Izabella híd feljárójánál a reklámozók számára vonzó terület, nem véletlenül tucatnál is több óriásplakát felülete bérelhető.

A napokban szivárgott ki egy tervezet, amelyben a kormány az óriásplakátok leszerelését szorgalmazná a reklámszennyezésre hivatkozva, ám többen a piac újraosztásáról beszélnek. A településeken belül közterületen az önkormányzatoknak, magánterületen pedig a tulajdonosoknak fial a reklám, de csak azután, hogy a reklámfelület tulajdonosa levette a nagyobbik részt a reklámozótól. Magyarul elsősorban a reklámfelületek tulajdonosait érinti az újraosztás, de annak hatása azokon is lecsapódik, akiknek a területén áll a plakát reklámmal együtt vagy anélkül.

Fotók: Karnok Csaba

A Szegedi Városkép és Piac Kft. kezeli a reklámokat, köti a felületekre a szerződést Szegeden. Az óriásplakátokból kilenc cégtől 17 millió forint folyik be a büdzsébe, a más reklámfelületekre kötött szerződésekből 43 millió forint a városi cég bevétele. Az összes felület koncessziós újrakiosztása minden felületre vonatkozik, ezt majd a jövő év márciusában kell lebonyolítani.Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere addig nem kívánta kommentálni a tervezetet, amíg a pontos feltételeket nem ismeri. Az összes reklámfelület újraértékesítésének módja tehát még nem ismert részleteiben, de az óriásplakátok megszüntetése a nyugdíjastól kezdve a társasházakon át sokakra hatással lehet.

Több tucat plakát az SZVSE-pályánál

Az egymillió forintot nem éri el az egyesület ebből származó bevétele, de százezres nagyságrendről beszél Kremser Péter ügyvezető elnök. – Az éhhalál szélén vagyunk, egyáltalán nem mindegy, hogy lesznek-e ebből bevételeink jövőre vagy sem. Nem látja a tervezett változtatások praktikus célját a sportegyesület ügyvezetője, szerinte csak néhány reklámfelületet tulajdonló és bérbe adó cég ellehetetlenítése a cél. – Mi meg az utolsó garasokat kaparjuk össze a működéshez – teszi hozzá Kremser.

A nyugdíjasnak elege van

– Éppen tegnap kaptam a legutóbbi elszámolót – mutatja a papírokat Százi Miklós. A nyugdíjas férfi a forgalmas Szabadkai úton lakik egy kertes házban, ahol a kert végében áll évtizedek óta a plakát. – 1996-ban kötöttük az első szerződést, akkor évente fix összegre. Ekkor harmincnyolcezer forintot írtak a szerződésbe azzal, hogy ezt az összeget az infláció felével emelik minden évben – meséli Százi Miklós.

Az idős férfi szerint már csak nyűg, ugyanis 2006 óta csak akkor fizet a tábla tulajdonosa, ha azon reklám van, így előfordul, hogy egy fillér sem jár érte. A legutolsó, most kézhez kapott számlát 9735 forintról állította ki az egyik legnagyobb cég, a JCDecaux francia multicég. – Ráadásul arról is kaptam értesítést, hogy mostantól nem csekken fizetnek, hanem átutalással, így még kevesebb jut a zsebembe a levont költségek miatt. Bánja a fene, ha elviszik – legyint Százi Miklós.

Óriásplakát áll a Cserepes sori romatelep utolsó házának udvarán is, de a háztulajdonos, Varga Gusztáv nem sajnálná, ha elvinnék a táblát.
– Háromhavi rezsinket fizettük ki belőle, az utóbbi időben évente 29 ezer forintot adtak érte. Vigyék a csudába!

A társasházak sem dúskáltak

– Már régóta nem akkora bevételt jelentenek az óriásplakátok – magyarázzaKaplonyi György, a Magyar Társaházkezelők Országos Szövetségének elnöke, aki Szegeden is több társasház ügyeit intézi. – Hiába lát több óriásplakátot a panelházak oldalán, a legtöbb után már nem sok pénz folyik be, de akad olyan is, ami lejárt, nem fizetnek utána. Azért nem szedettük még le, mert próbálunk reklámozót keresni, de nincs jelentkező – osztja meg tapasztalatait a társasházkezelő. – A fővárosban nagy értékű felületek vannak, ott tudok olyan társasházról, ahol akár tizenötmillió forintot is kapnak érte a lakók. Szegeden kevés ilyen hely van, azok nem a panelházak falai. Évente 60-70 ezer forintos bevétel van abban a társasházban, ahol a legtöbb óriásplakát van a tízemeletesek falán.

delmagyar.hu