h i r d e t é s

Kijavították az útdíjrendszer néhány szarvashibáját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kijavították az útdíjrendszer néhány szarvashibáját

2015. január 23. - 01:00
0 komment

 

Az internetadó után újabb ügyben visszakozott a kormány: az útdíjat bár a széleskörű szakmai, politikai és társadalmi tiltakozás ellenére bevezették, bő három hét után máris számos ponton megváltoztatták azt.

Az új útdíjrendszer elsősorban nem bonyolultságával, hanem indokolatlan szabályaival váltotta ki sokak felháborodását - egyes útszakaszokon párszáz méterért kell matricát váltani, két híd is van, amelyeken az átkeléshez két matricát is meg kell váltani, és azok számára, akik a fővárosból a budaörsi bevásárlóközpontokba indulnak nagybevásárolni, szintén matricát kell váltani mindössze néhány kilométer használatáért. A problémák sora rendkívül hosszú, néhány intézkedés annyira abszurd, hogy még a helyi fideszes polgármesterek is szót emeltek ellene.

A szerdai kormányülésen a kabinet megtárgyalta a rendeletet, és néhány ponton módosítottak is azon, bár a problémák egy része továbbra is fennáll.

Ami megoldódott…

A könnyítések között szerepel, hogy a reptérre vezető útszakasz használata ingyenes lesz. Ez volt az egyik olyan vitatott pont, amely a legtöbb rosszallást váltotta ki, hiszen a rendkívül forgalmas útszakaszt rengetegen alkalomszerűen használják, eredetileg mégis matricát kellett váltani miatta.
A matricák érvényességi határát is módosították, ezek most már a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek. Így az M7-esen a Balatonra igyekvőknek négy helyett "mindössze" három matricát kell megváltaniuk, a Veszprém megyeit nem. Nem lesz fizetős az M30-as sem, illetve az M86-os és 61-es utakért sem kell majd fizetni. A hidakon való átkelésért szintén nem kell majd matricát venni.

…és ami megmaradt

Talán a legérthetetlenebb, hogy a budaörsi szakasz továbbra is fizetős lesz - belegondolva azonban a kormány múltbéli intézkedéseibe és terveibe, talán még az sem lehetetlen, hogy ezzel kifejezetten a Tesco és más multik forgalmát akarják csökkenteni sajátos módon. A határátkelők és az M2-es szintén matricakötelesek maradnak.

A rendszer bevezetésének egyik legnagyobb hibája a teljes káosz volt: sok útszakaszon nem táblázták ki megfelelően, honnantól fizetősek. Fónagy János erről azt mondta a sajtótájékoztatón, „előre nem lehet meghatározni precízen a dolgokat”, ahhoz gyakorlatra van szükség. Hogy a fizetős útszakaszok kitáblázásánál milyen tekintetben nem lehetséges a precizitás, sajnos nem derült ki.

A másik nagy probléma az volt, hogy sem neten, sem az értékesítőpontokon nem volt egyszerű matricát vásárolni - Fónagy szerint erre februártól majd SMS-ben is lesz lehetőség. Remélhetőleg a mobilos rendszer jobban teljesít majd, mint az internetes.

{flike}
{jcomments on}


 

h i r d e t é s