h i r d e t é s

Kilométereken át vonszolta a horgász csónakját egy halszörny a Dunán

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kilométereken át vonszolta a horgász csónakját egy halszörny a Dunán

2019. augusztus 20. - 07:49

Két nagy harcsát is kifogtak az elmúlt napokban Baranyában, az egyiket a Dunából, a másikat a boldogasszonyfai halastóból.

 

A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com

A dunai fogásról a horgász a Baranya megyei hírportálnak elmondta, csónakkal ment ki süllőzni a Dunára Dunaszekcsőnél. A harmadik dobásra érezte, hogy nagy hal akadt a horogra. Több mint egy óra húsz perc után látta meg, hogy egy óriási harcsával küzd – mondta Szaif Géza, akinek körülbelül két kilométeren keresztül húzta a csónakját a hal Mohács felé, mire sikerült kézzel beemelnie a csónakba a 188 centis, 61,5 kilós halat, amit pergető vobblerrel, műcsalival fogott ki.

Nem ez volt a környéken az első hatalmas fogás, a férfi ismerőse Dunaszekcső mellett egy 64 kilós, 200 centiméteres harcsát emelt ki korábban.

Egy másik nagy harcsát is sikerült kifogni Baranyában az elmúlt napokban, a boldogasszonyfai halastóból. Nyári Tibor piócával fogta ki a 39 kilós, 180 centiméteres harcsát, ami új tórekordot is jelent a 25 éve működő halastó történetében.

(infostart.hu)