Kína növeli a gazdasági nyomást Észak-Koreán
Kína szombaton bejelentette, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankcióknak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében. - írja a kitekintő.hu
A kereskedelmi minisztérium közlése szerint október 1-jétől korlátozni fogják az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, és azonnali hatállyal leállítják a gázkondenzátumok és a cseppfolyósított földgáz szállítását.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a múlt héten elfogadott szankciós határozat szerint október 1-től az év végéig az ENSZ-tagállamok összesen legfeljebb 500 ezer hordó olajat exportálhatnak Észak-Koreába, a jövő év elejétől pedig évente legfeljebb kétmilliót.
Kína ennek megfelelően felfüggeszti olajkivitelét, mihelyt a teljes külföldi export eléri a szóban forgó plafonértéket. A pekingi minisztérium ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az exportált olajtermékeket Észak-Korea kizárólag polgári célokra használhatja, és nem fordíthatja az atom- vagy rakétaprogramjára, illetve az ENSZ BT által tiltott más dolgokra.
Az amerikai kormány becslése szerint Észak-Korea jelenleg éves átlagban 5,5 millió hordó nyersolajat és 2,2 millió hordó finomított nyersolajszármazékot importál Kínától.
Peking ugyancsak azonnal, már szombattól betiltja észak-koreai textiláruk behozatalát – ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása volt a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.
Kína Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de már jelezte, hogy csalódást okozott számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának külpolitikája.
Kína vette meg eddig az exportált észak-koreai termékek mintegy 90 százalékát, ami azt jelenti, hogy fokozódó csatlakozása a szankciós politikához kulcsfontosságú annak sikeréhez.
Pekinget ugyanakkor nyugtalanítja, hogy az észak-koreai kormány összeomolhat a korlátozások miatt.
Forrás: MTI / AP / kitekinto.hu