Kína titokban segíthet Phenjannak
2017. december 31. - 08:42
Az ügy igen kínos Pekingnek.
A nemzetközi közösség az olajutánpótlás megszüntetésével próbálja térdre kényszeríteni Észak-Koreát fenyegető nukleáris programja miatt, ám a jelek szerint Kína szabotálja ezt. A dél-koreai kormány pénteken közölte, hogy a múlt hónapban feltartóztattak egy hongkongi hajót, amely a gyanú szerint 600 tonna nyersanyagot szállított volna egy észak-koreai hajónak – írta pénteken a CNN.
Az ügy igen kínos Pekingnek, hiszen jó ideje gyanítják, hogy Kína a ENSZ Biztonsági Tanácsa által megszavazott szankciók ellenére titokban olajjal látja el a rezsimet. Ahogy a korábbiakban, úgy ez esetben is tagadta Peking, hogy köze lenne a Hongkongban bejegyzett hajóhoz. (nepszava.hu)