Király Viktor óriásit énekelt a The Voice-ban, továbbjutott
A Megasztár negyedik szériájának győztese most éppen a The Voice című tehetségkutatóban vitézkedik, és a magyar idő szerint kedd hajnalban befejeződött párbajkört is túlélte, mit túlélte, simán továbbjutott.
Egy Cassandra Robertson nevű nővel közösen énekelték a Nobody Knows it But Me című dalt, és mindketten nagyot énekeltek - írja a Comment Blog.
A zsűritagok közül Blake Shelton, a country egyik helyi királya, aki nálunk persze tök ismeretlen előadó (viszont ettől még nagyszerű zenész, és a legjobb zsűritag ebben a műsorban), azt mondta Király Viktor hangjáról, hogy hihetetlenül jó, teljesítménye egyenletes. Pharrell Williams nem hitte volna, hogy egy magyar énekes ilyenre képes, de hát ettől jó a The Voice, hogy ilyen énekeseket is felfedez. Neki Cassandra hangja egyébként jobban bejött. Gwen Stefani nem foglalt állást, de Király Viktornak szerinte is elképesztő hangja van, és már az, hogy Cassandrával fel tudta venni a versenyt, magában is nagy teljesítménynek számít.
A döntést azonban nem nekik, hanem Viktor és Cassandra mesterének, Adam Levine-nek kellett meghoznia, aki nem sokat habozott, és miután mindkét énekesét gyönyörűnek nevezte (Viktort másképpen), az előadást pedig szenvedélyesnek, úgy döntött, hogy Király Viktort viszi magával tovább.
A következő körben az énekesek ismét párosával lépnek színpadra, de nem tudják, ki lesz az ellenfelük. A dalokat mindenki magának választja ki, a felkészülésben híres zenészek segítik őket továbbra is. A két énekes egymás után elénekli a választott dalát, majd a zsűritagok döntenek, ki jut tovább az élő adásba. Egy csavar van még itt is: a kiesőt a három mester “elrabolhatja” a saját csapatába, azaz ha netán Király Viktor alulmaradna a következő menetben, még semmi sincs veszve, amennyiben a teljesítménye elég meggyőző, Gwen Stefani, Balke Shelton vagy Pharrell Williams megmentheti.